2009. augusztus 30., vasárnap

Tejespite



Tegnap megsütöttem életem első tejespitéjét nektarinnal. Mire észbe kaptam, már csak a hűlt helyét tudtam volna lefotózni. Így ma megsütöttem életem második tejespitéjét. Ezúttal almával és dióval. És ezúttal előbb fotóztam, aztán ettünk :-)

A hogyanja:

2 tojás
4 evőkanál cukor (fele barna)
2 evőkanál tejföl
2 deci tej
10 deka rétesliszt
Ezeket kézi habverővel összekutyulom, mintha palacsinta tésztát készítenék.
Begyújtom a sütőt.
Egy 24 centi átmérőjű zománcos serpenyőt kikenek margarinnal, kiszórok prézlivel.
A gyümölcsöt meghámozom, kisebb kockákra, cikkekre vágva beterítem vele a serpenyő alját. Nekem 3 nektarin, illetve 2 alma fért bele. Szórok rá kb 1 evőkanálnyi prézlit. Ráöntöm a tésztát. (Durvára vágott diót, szeletelt mandulát, stb szórok a tetejére.) Betolom a sütőbe és közepesnél kisebb lángon tűpróbáig sütöm.
Ebben a tésztában semmi lazító anyag nincs, olyan mint egy nagy, vastag palacsinta. Ezért fontos, hogy jó ujjnyinál ne legyen vastagabb, különben mire a közepe megsül, a széle megég.

A spájzlakóm valószínüleg a Pite nevet fogja kapni. Hátha ő is olyan kapós lesz :-)

2009. augusztus 29., szombat

Nyertem, nyertem, nyertem :-))))))))

Oscart nyertem Lidérckétől :-)

A spájzban megint egy macska van. (Rossz helyre vetette a sors. Téglával akarták egyengetni a jövőjét.) Még nincs neve. Nem vagyunk még olyanban, hogy megnézhettem volna milyen nemű. Ha fiúnak bizonyul, Oszkár lesz a neve.

P.S.: A spájzlakóm lány, így az Oszkár nevet talonba teszem. Kéne neki egy kedves név. Ami jól hangzik egy hirdetésben. Ő egy fiatal, bájos, bújós, cirmos cicalány.
Ötlete valakinek? Plíz!

Rozsos-magos minekhíjják



Zsemlének hosszú, kiflinek egyenes, stanglinak kurta. Megenni finom :-)

A hogyanja:

15 deka teljes kiőrlésű rozsliszt
15 deka rétesliszt
15 deka finomliszt
2 evőkanál burgonyapehely
1 teáskanál só
2 evőkanál olaj
1/2 kupak ecet
1/3 kocka friss Budafoki élesztő
2 evőkanál tejföl
2,5 deci víz

2 evőkanálnyi pirított, durvára tört magkeverék (napraforgó és tökmag)

A magok kivételével az egész miskulanciából tésztát dagasztok. Elég kemény lesz. Lefedve duplájára kelesztem, beledagasztom a magokat. Ismét lefedve duplájára kelesztem. Lisztezett deszkán lazán átnyomkodom. 6 felé szedem. Az egyes adagokat a deszkán kézzel ujjnyi vastag téglalappá ellapogatom és feltekerem. Sütőpapírral bélelt tepsire teszem, vízzel átkenem. Jó fél órát kelesztem egy másik tepsivel letakarva. A sütőt a legmagasabb hőmérsékletem előmelegítem, úgy hogy az aljában egy kistepsiben vizet teszek. Kb 10 percig sütöm ezen a fokozaton, majd közepes lángon. 20 perc sülés után a vizes tepsit kiveszem. Kb fél óra alatt sül meg. Akkor jó, ha az alja kopog.

2009. augusztus 27., csütörtök

Körömrágás

Tegnap este Bluette beköltözött új gazdáihoz. Nagyon kedves fiatal házaspár jelentkezett a hirdetésemre. Álomgazdik. Egyetlen "hibájuk", hogy van egy saját cicájuk. Fahéj fiatal, kedves, barátságos cica. Csak éppen Bluette eddig nem bizonyúlt cicabarátnak :-(
Részletesen megbeszéltük a szeparálás, fokozatos összeszoktatás fontosságát. Ma délelőtt már kaptam is egy mélt, amiben beszámoltak az első éjszakáról. Nagyon örültem neki. Nem csak annak, hogy jól alakulnak a dolgok. Hanem annak is, hogy tájékoztattak. Megértették, mennyire fontos nekem Bluette további sorsa. Akkor is, ha már nem velem él.
Azért lesz még néhány menetük. Néhány hétig sokat fogom rágni a körmöm.

2009. augusztus 25., kedd

Lécci szavazzatok!

ITTEN LEHET SZAVAZNI!
Csak pár perc egy regisztráció. Utána napi pár másodperc egy szavazás.
De rengeteget segíthettek vele a Noé Állatotthonnak! Ők is rengeteg állatnak segítettek már.
Erre éppen Zizikém az egyik legjobb példa.
"Ilyen volt" képet nem rakok be. Annyi idő elteltével is összeszorul a gyomrom.

"Ilyen lett" videó:-)

2009. augusztus 23., vasárnap

Emberevő kedvemben vagyok :-(((

Egy fórumról másolom az alábbi bejegyzést. Ezen a fórumon sok állatbarát, állatvédő, állatmentő jelen van. Rengeteget dolgoznak, kűzdenek a kiszolgáltatott, veszélyben lévő állatok megsegítéséért. De sajnos ma, Magyarországon nem az ő hozzáállásuk a jellemző :-(

"Talán ez a topic az ahol kiadhatom dühöm.
Lehel úti állatkórház mentünk vén csatrafával oltódni. Udvaron család labdázik német vizsivel 1-2 éves kutya. Kérdezem beteg? mondják makkegészdéges.Bemennek majd hamarost ki póráz nyakörv kézben kutya sehol:( Mint kiderült kutya ugri-bugri és nem kellett. És a lehelen szó nélkül altatták.Meg sem fordult a fejemben,hogy ezért vitték(papa mama gyerekek). Ha tudom megpróbálom elhozni.Ja és van nekik már másik kutya is:(( Tán az majd nem szaladgál? szetter a lelkem. Ilyenkor gyűlölöm
az embereket."

És lehet, hogy örülnöm kéne hogy a k.... család elvitte azt a kutyát és költött a fájdalommentes elaltatására. Hiszen akár az autópályán is kib...hatták volna a kocsiból. Ahol elütik, és megnyomorodva kínlódik napokig az út szélén mire meghal.

Magyarország, 2009.

Add tovább, szamár a végállomás!

Valamiért nekem ez a gyerekkori játék ugrik be a blogokon divatba jött láncizékről. Megtalált már ilyen korábban is. Szamár lettem :-)
Most hárman küldtek nekem limonádét. Ez azt jelenti, hogy 30 embernek kéne továbbküldenem. Ennyi blogot nem is olvasok. Akiket olvasok, már kaptak. Így megint én leszek a szamár. Limonádéivó szamár :-)
Ccsigaháznak, Egérkének és Lidérckének köszönöm a limonádét. Megtisztelő hogy rám gondoltatok.
Szívesen meginnám veletek személyesen. Biztosan jól elbeszélgetnénk.

Katie-nek is köszönöm a limonádét. Szívesen beugranék hozzá, hogy együtt megigyuk :-)

Beneveztem Bélát

Lidércke játékot hirdetett. Macskás bejegyzéssel macskás irattartót lehet nyerni. Szerettem volna megnégyszerezni az esélyeimet, de csak egy cicával lehet nevezni. Így Béluskám "megtalálásának" történetével pályázok.
Ha nem nyerünk, akkor megtanítom Bélát varrni :-)

2009. augusztus 22., szombat

Cipócskák


Van az úgy, hogy az ember lánya ki se lép a házból, folyamatosan tesz-vesz és mire észbekap elszaladt a délelőtt és még "semmit" nem csinált. Ilyen napom van ma. Mire a kenyérsütéshez jutottam, már nem fért bele az időbe hogy egy egész kenyér átsüljön és ehetőre hűljön. Így Limara fehérkenyerének tésztáját szétmértem 9 egyforma darabra. Cipócskákat formáztam belőlük és zsemleszínűre sütöttem. A levesben vajpuhára főtt marhahús mellé .... hmmmmm

2009. augusztus 21., péntek

Bluette már a spájzban van


Bluette babái időközben 7. hetükbe léptek. Még szükségük lenne a mamájukra, de már boldogulnak nélküle is egy odaadó és hozzáértő ember mellett. Jócskán kinőtték ketrecet amiben laktak. Szükségük volt arra, hogy hozzászokjanak az emberekhez, különben nem lehet örökbeadni őket. Így a barátnőm hazavitte őket. A mamijuknak pedig egy remek és nagylelkű gazdijelöltje akadt. Olyan, akinél én is szívesen lennék macska :-) Fizette Bluette tesztjeit, oltásait, ivartalanítását és nagy örömmel várta. Kedden este elvittem hozzá, de sajnos meghiúsult az örökbefogadás. Bluette emberekkel nagyon kedves, barátságos, bujós. De valami elképesztő mértékben fél más macskáktól. És ezt támadással kompenzálja. Nekimegy mindenkinek akit ér. Sajnos a gazdijelöltjét is alaposan összekaszabolta, így felelőtlenség lett volna tőlem ha otthagyom.
Hazahoztam és beköltöztettem a spájzba. Próbálom meggyőzni, hogy nem bántja senki, nem kell félnie a macskáimtól. Valamicskét talán javult a helyzet. De csak valamicskét. Az éjszaka nekem is jutott pár karmolás. Minden jel szerint csak olyan helyre lehet örökbeadni, ahol nincs másik állat.
Gyönyörű és kedves cica. Szerintem az ősei közt van oroszkék. És biztosan van sziámi is. A szöcskét se zárnám ki :-) Hosszú, vékony lábai vannak és semmilyen magas polc nem elérhetetlen számára.
Nagyon szeretném megtartani, de nem lehet :-(((

2009. augusztus 15., szombat

A Ló



Alvás helyett az elmúlt pár éjszaka egy részén lovat varrtam. Kész van. Szerintem jópofa lett. Élveztem a varrását, csak most leesek a székről az álmosságtól.
Amíg varrtam, minden Bélák legdrágábbika szert tett két gombolyag fonalra és a hátam mögött kissé beszőtte velük a szobát. A fonalak eredetileg egy cipősdobozban, az ágyfiókban tartózkodtak. Szóval Bélagyerek ügyes.

2009. augusztus 12., szerda

Élt 45 napot


Ő volt a legkisebb az alomban. A mamijának eggyel kevesebb cicije volt, mint babája. Sokszor valamelyik erősebb tesóját felvettem dédelgetni, hogy ő is tejhez jusson. Megnőtt, megerősödött. Tegnap állapítottam meg, hogy ő a legnehezebb a babák közül.
Kedvenc játéka volt meglapulni és váratlanul lecsapni valamire. Nem tudom, ma mire vadászott. Ahogy léptem, megéreztem a talpam alatt. Egy szempillantással előbb még legalább 2 méterre láttam. 15 perc alatt az állatorvos asztalán volt. Későn.
Hiába minden sírás, bűntudat. A lényegen nem változtat.
Ma megöltem egy macskát.

2009. augusztus 10., hétfő

Citromos süti


Múlt pénteken megsütöttem Fűszeres Eszter citromos gríz sütijét. Nem valami látványos süti. Őszintén szólva először kissé csalódott voltam. Nagyon finom, de olyan kis tömörgyönyör amiből egy kis szelet elég egy életre. Aztán egyik kis szelet csúszott le a másik után. Mire észbe kaptam, még pont egy szeletke volt amit le tudtam fényképezni :-)
Egyáltalán nem nehéz, nem is savanyú mégis nagyon intenzíven citromos. Erre a legjobb bizonyíték a kép. A cicák nem szeretik a citrusféléket, így Béla nem kívánt segédkezni a fotózásban. Elég sokat mesterkedtem, mire legalább egy fülcsücskét sikerült belekomponálnom a képbe.

2009. augusztus 9., vasárnap

Cukkinis kenyér



Megsütöttem Limara cukkinis kenyerét. Lábosban, először fedő alatt. Aztán levettem a fedőt, mert már a kenyér tetején billegett. Nagyon finom. És szuper ropogós a héja. Kár hogy a vacakoló fogam miatt nem mertem igazán rászabadulni.

2009. augusztus 8., szombat

2009. augusztus 7., péntek

Mi a durvább?

Béla a konyhaasztalon kiverte a biztosítékot pár errejárónál. És persze nem tudták megállni beszólás nélkül. Szerintük ez igazán durva! Ebből kifolyólag én bizonyára semmit nem tudok a higiéniáról. A blogomat elolvasni felesleges is, a képekről tisztán látszik, hogy népkonyhát üzemeltetek a macskajárta kajáimmal.

Néhány hónapja egy hipermarketben pogácsát akartam venni. Szépen a zacskón át megfogva kiemeltem egyet a plexidobozban lévő többtucatnyi közül. Megfordítottam és láttam, hogy a fele hiányzik. A fognyomok is benne voltak. Valaki harapott belőle, majd azon nyálasan visszadobta a maradékot. Az a valaki lehet TBC-s, AIDS-es, herpeszes, influenzás is akár. Többszáz ember egészségét veszélyeztette. Valószínüleg nem először és nem utoljára.

Nem is tudom, mi a durvább.
Ha egy fullra oltott, rendszeresen féreghajtott, parazitamentesített, makkegészséges macska beleüti az orrát a kajámba? Amiből csak én eszek. Amiből más is eszik, azal nagyon óvatos vagyok. Az öcsém nagyon erősen allergiás a macskaszőrre. Ha a ruhámon van pár szál, már tüsszög, nem lát a könnyeitől. Rendszeresen eszik a sütikből, még soha semmi baja nem volt tőle.
Ha egy forgalmas áruházban ismeretlen egészségi állapotú ember nyálával összekent többszáz pékárút eladnak? Szóltam az eladónak, de csak vállat vont. Azt mondta, naponta tucatnyi ilyen van.
Vagy az, ha valaki felületes benyomások alapján ítélkezik mások felett? Ha elvárja, hogy mások is az ő normái szerint éljék az életüket a saját otthonukban?

Szerintem az utolsó.

Csak gratulálni tudok annak

aki a "kutya szült embert" szókombinációra keresve jutott el a blogomra.
Nehéz szülés lehetett.

2009. augusztus 6., csütörtök

2009. augusztus 5., szerda

Kellemes meglepetés

Tegnap bevásárló tortúrát tettem. Több helyen jártam, többek között a DM-ben. Vettem a cicáknak nasit, fogkrémet, mosószert, öblítőt. Ma reggel villant be, hogy kipakoláskor csak a cuccok egy részével találkoztam. Gyors vizit a spájzban. Macskanasi, fogkrém van. Mosószer, öblítő nincs. Nem fűztem nagy reményt a dologhoz, de azért visszamentem a boltba. És ott volt félretéve a cuccom :-)
Az már más kérdés, hogy hiába van mivel mosnom ha nincs hova teregetni. Mert esik.

2009. augusztus 4., kedd

Zizike és Nyú-C



Most tűnt fel, milyen gyakran esik szó Béláról és milyen ritkán róluk. Pedig itt vannak ők is és imádom őket is. Csakhogy nem olyan izgágák, nem tolakszanak állandóan be a képbe.
Vagy mégis? :-)



Éppen egy sünivel folytatnak birtokjogi vitát az udvaron. Hamarosan lesz 2 fájós orrú cicám :-)

2009. augusztus 2., vasárnap

Cukkini tócsni



Finom, gyors, olcsó, egyszerű ebéd a cukkini tócsni fokhagymás tejföllel. Ha Béla nem segített volna, 20 perc alatt kész. Így kicsit tovább tartott :-)
Második fogásnak pedig maradt tegnapról málnahab-torta.
Éjszaka viszont húslevest fogok főzni. Már hetek óta nagyon ennék, de ebben a kánikulában nem tudtam rászánni magam. Mára eljutottam az egyéletem-egyhalálom stádiumba.

2009. augusztus 1., szombat

Málnahab torta



Szeretek főzni, sütni. Szívesen viszek baráti találkozókra sk sütésű kenyeret, tortát. És nagyon jól esik, ha nem csak befalják, de fennhangon dícsérik, elkérik a receptjét és kérik a következő talira is. Ha ez modorosság, akkor modoros vagyok. És hogy fokozzam a modorosságomat, itt a recept:

Piskóta alap: 24 centis levehető peremű piskóta formában
5 db tojás, 5 csapott evőkanál cukor, 4 lapos evőkanál rétesliszt, 1,5 púpozott evőkanál kakaópor (szitálva, mert mindig csomós).
Minden sütögetős ismerősőmnek megvan az egyetlenjólbevált piskótasütési módszere, ezért nem részletezném. A fentiekből piskótát kell sütni. A formában hagyni kihűlni.

Málnahab:
4 deci tejszín, 3 púpos evőkanál joghurt, 3-4 evőkanál cukor, 30-35 deka málna, 4 púpozott teáskanál zselatin.
A zselatint szűk 1 deci vízben felfőzni, a málnát a joghurttal és a cukorral összeturmixolni. A tejszint habbá verni, és a málnás joghurtot egy szűrőn keresztül belecsorgatni. (Nem muszáj szűrni, de pótfogakat viselő fogysztóink rosszul bírják a proti alá sunnyogott málnamagokat :-)) Összekeverni, megkóstolni, ha kell utána lehet cukrozni, de maradjon savanykás. Állandó keverés közepette beledolgozni a zselatinlöttyöt.
Hűtőbe tenni, amíg láthatóan kezd megdermedni (kb. 10-30 perc, nehogy akkor derüljön ki, hogy izél megdermedni, mikor már a piskótán van), akkor a piskótára tölteni. Vissza a hűtőbe, kb 10-12 óra alatt dermed meg rendesen. Akkor olvasztott étcsokit csorgatni a tetejére. Rendesen elkent csokimáz tapasztalataim szerint esélytelen, a forró csoki felkapja a málnás habot és elég furin bír kinézni.