2009. május 12., kedd
Kell ott fenn egy ország?
Néha úgy érzem kéne.
Nem vagyok hívő. Soha nem is voltam. De ahogy öregszem, egyre gyakrabban irigylem azokat akik tudnak hinni. Egyre több a halottam. Rokon, barát, kolléga vagy csak futó ismerős. Talán ha hívő volnék, könnyebben elfogadnám a megváltozhatatlant. Talán akkor nem érezném olyan rohadtul igazságtalannak. Talán ha hinnék benne, hogy van túlvilág és ott találkozunk, könnyebb lenne. Talán akkor nem érezném olyan véglegesnek, visszavonhatatlannak, jóvátehetetlennek. Hihetnék benne, hogy kapunk még egy esélyt.
Most úgy érzem kéne.
De engem onnan úgyis kivágnának. Sose tudtam befogni a pofám :-)
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
6 megjegyzés:
Nyafka, minden szavad a szívemből szól. Tényleg jó lenne hinni, tényleg kellene ...
Nyafi, van ott fenn egy ország...!
És van és lesz itt lent élet! Ha nem tudnám, nem bírnám én se, nem lehetne... "És letöröl minden könnyet a szemükről, és nem lesz többé halál, sem kesergés, sem kiáltás,sem fájdalom nem lesz többé. A korábbi dolgok elmúltak. És Az, aki a trónon ül, ezt mondta: Íme! Mindent újjáteszek! Írd meg, mert megbízhatók és igazak ezek a szavak!"(Jel.21:4,5)
Ezt várom, de nagyon-nagyon!!!
Irigylem a hitedet, Eri! Nagyon sokszor adhat erőt elviselni, ami kijutott.
Szia!
Köszönöm,hogy olvasol:-D
Amikor megnyitottam a lapod,nagyon mellbe vágott ez a bejegyzéscímed.Amikor meghalt a nagypapám ezt a számot hallgattam szinte vég nélkül és akkor elhittem,sőt most még most is hiszem,hogy van ott fent egy ország.
Szia Belly!
Sőt, már főztem is a blogodból :-)
Azt hiszem, ez a dal legtöbbünkre így hat.
Nyafi!
Te ott leszel azon a helyen. Már a macsek-mentés-szereteted miatt is.
Másrészt - van a halál után is élet.
Nem vagyok hagyományos értelemben vallásos, de hiszek - a magam módján.
Egyszer életemben volt olyan élményem, amikor TUDOM, hogy Isten akkor és ott velem volt.Ez oly bizonyos volt, hogy szinte leírhatatlan, átadhatatlan. S, ha azt hittem volna, hogy tévedek, hát küldött melléje kézzel fogható jeleket. Mindezt kb. félórába tömörítve. Azóta is borzongok, ha rágondolok.
Egyszer talán megírom a blogomba, de inkább attól félek, hogy nem tudom átadni az érzést kellőképpen és félre (vagy) nem értenék. Persze, kivéve a hívőket.
Ha soha többé nem érzem a jelenlétét oly bizonyosnak életem folyamán, mint akkor - ez mégis több, mint elég a hátralévő bármennyi időre.
Persze, néha felnézek az égre és időnként meg-megkérdezem: EZT MOST MIÉRT???
Megjegyzés küldése