2009. június 27., szombat

Így lógunk mi :-)


A rózsaszín tütüs kék macsek, gonoszkodásom tárgya, ajándékba készült. Az egérre Béla borította rá a tejeskávét. Vígan ellógtak egymás mellett, hirdetve a fajok közti barátságot.

2009. június 25., csütörtök

Citromos biribingyó


Tavaly nyáron hozott ilyet Cumesz az egyik topiktalira. Azonnal elkértem a receptjét, de valahogy nem került rá sor mostanáig. Eleve egy egyszerűen összeállítható édesség, én még lustaasszonyítottam.

Egy tálba belereszeltem 2 citrom héját, belenyomtam az egyik levét. Tettem hozzá 6 (vagy 7, nem emlékszem) púpozott evőkanál kristálycukrot, rákotortam egy nagy pohár 20 %-os tejfölt és összekevertem. Kb fél órát hagytam olvadozni benne a cukrot, közben párat kevertem rajta. Egy nagy tálba beletördeltem, kb centisekre, egy 20 dekás csomag babapiskótát. Illetve egy darabot megettem, 2 és felet a tetejére meghagytam. Jól felráztam egy zacskó féltartós tejszínt ( 2,5 decis ) beleöntöttem a tejfölös kulimászba és kézi habverővel összedolgoztam. A kulimász kb 90 %-át ráöntöttem a piskótákra. Kanállal összeforgattam, a maradék kulimászt elsimogattam a tetején. A tetejére raktam a meghagyott piskótákat hogy szép legyen :-) és pár órára betoloncoltam a hűtőbe.

És nem azért hiányzik belőle, mert nem bírtam békénhagyni. Nem olyan lány vagyok én! Hanem hogy látsszon a szerkezete :-)

2009. június 23., kedd

2009. június 22., hétfő

2009. június 21., vasárnap

2009. június 20., szombat

Pités meggy :-)


Nálam a meggyespite a megszokotthoz képest fordított arányokkal készül.
Nem is lehet normálisan beleharapni, mert szétesik :-)

2009. június 16., kedd

Ilyenkor érzem azt, hogy minden ember vadállat.

Ez a bejegyzés a másol/beilleszt parancsokkal készült.
Az eset megtörtént. 2009-ben, Magyarországon, Tószegen.

"A tompa puffanásokat fájdalmas, velőtrázó nyüszítések, kutyavonítások követték. Egész lényemben átjárt a szörnyűség érzete: kirohantam az udvarra, ahonnan még erőteljesebben hallottam a hangokat, melyekről azonnal tudni lehetett, hogy a szomszédban egy kutyát próbálnak agyonverni. A bokroktól, lomboktól nem sokat láttam, csak annyit, hogy valaki a kutyaól felé ütő-kapáló mozdulatokat tesz, szó nélkül, és minden ilyen mozdulatot puffanás és a fájdalom hangjai követnek. Ordítani kezdtem: „Mi történik itt? Veritek a kutyát? Azonnal hagyjátok abba, rendőrt hívok!” Semmi változás. Nem tudtam, mitévő legyek. Nem akartam elhinni, hogy a több mint hetven éves szomszédom, akivel az elmúlt másfél évtizedben jó szomszédi kapcsolatban éltünk, ilyesmire vetemedik. Mégis tudtam, hogy itt nagy baj van, nem tévedek, ez az, aminek hallatszik.

A Golden retriver neve Szuzi; sok éve lakik a szomszédban, egy rendkívül békés, nyugodt nőstény kutya, de csak tavaly fialt először. Egy kölyköt megtartottak, ettől kezdve csak vele foglalkoztak, Szuzit pedig mellőzték, és minden jel arra utalt, hogy szeretnének tőle megszabadulni. Ezt a kutya észre is vette, s kezdett elszökdösni otthonról. Persze a környék nem minden lakójának tetszett, hogy csavarog, többek között egy másik szomszédnak sem, aki úgy próbálta megoldani a dolgot, hogy meglőtte az állatot. Ez csak jó sokára derült ki, amikor Szuzi már magától kezdett lábadozni. Barátnőmmel, aki szintén a szomszédságban lakik, észre vettük, hogy valami nincs rendben. Ő elkezdett érdeklődni a kutya iránt, a gazdái azt mondták, nem tudják, hol van, mi van vele, de hamarosan kiderült, hogy a saját kertjük egy zugában húzta meg magát a meglövése után, és ott agonizált étlen-szomjan. Amikor erről a barátnőm tudomást szerzett, azonnal a gondjaiba vette Szuzit, de lévén, hogy már van három kutyája, nem vette magához, hanem ott ápolta, ahol a kutya él. Nekünk szintén van kutyánk, és sok macskánk, nem is gondoltunk arra, hogy elkérjük a szomszéd kutyáját. A szomszédok megengedték és elfogadták a segítséget. Ahogy Szuzi felépült, minden lehetőséget megragadott arra, hogy kiszökjön abból a házból, ahol kegyvesztett lett, ahová kiskutyaként, mint kedvenc, áhított fajtát az akkor kb. 10-12 éves gyereknek meghozták, és ahol már csak a másik kutyát szeretik. Barátnőm ekkor úgy döntött, felajánlja a szomszédnak, hogy eteti-itatja a kutyát, és hogy ne szökjön el tőlük folyton, segít rendbe tenni egy ólat, ahová bekötik. Így is lett, ő etette Szuzit, minden nap látogatta.

2009. június 9-én estefelé, negyed hat tájban azután megkezdődött. Ezeket a hangokat nyilván sosem fogom elfelejteni. Teljesen tanácstalan voltam, először a barátnőmet hívtam, úgy éreztem, ez az ügy őt személyesen is érinti, hiszen Szuzi az ő védence. Jött is, amilyen hamar csak tudott. Addigra a szomszédban már síri csönd volt, sem kutya, sem ember nem hallatszott. Barátnőm benyitott a kapun, a szomszéd kijött. Azt mondta, nem kell már Szuzinak ételt hozni, mert nincs itt. Elvitette a fiával oda, ahonnan hozták. Letagadta tettét, s amikor a barátnőm azt mondta, hallottuk az ütlegelést és a vonítást, azt mondta, rosszul hallottuk. Nem engedte be a barátnőmet az udvarra, bement és bezárkózott. Mi nem hagytuk annyiban, próbáltuk elérni a fiát, aki nem itt lakik; ő nem hitte el, amit mondtunk, azt írta vissza Interneten, hogy az apja sosem ütne agyon egy kutyát. A feleségét is hívtuk, azt mondta, ő nem tud semmit, az unoka pedig, akit ők nevelnek, állítólag akkor még iskolában volt. Már több szomszéd is összejött, és azon tanakodtunk, mit tegyünk, hiszen kiderült, hogy Szuzi vemhes volt. Próbáltunk elérni telefonon menhelyet, tudakozódni, de az Inteneten talált számokon senki sem jelentkezett. Ismerős rendőrt kérdeztünk arról, mit tegyünk, hiszen akár hogyan gondolkozunk, a lelkiismeretünk nem tud megnyugodni. A rendőrismerős felvilágosított a teendőkről, a lehetséges következményekről. Valójában azért nem jelentettük még fel, mert idős ember, pace maker-rel, és féltünk, hogy ha baja lesz, annak mi leszünk a közvetett okai. Úgy döntöttünk, még egyszer körbejárjuk a telket, hogy megbizonyosodjunk arról, mi is történt. 5-6-an fogtunk össze, és addig járkáltunk a kertje körül, míg egyszer csak egyikünk a már nem működő emésztőgödör felől nyüszítést hallott. Ekkor döntöttünk. Felhívtuk a rendőrséget, és megtettük a feljelentést. Az eset Tószegen történt, mintegy 15 km-re Szolnoktól. Negyed óra múlva megérkezett a rendőr, aki nem várt arra, hogy járőrkocsija legyen, saját autóval, saját költségén jött ki. Hamarosan mindenre fény derült: először kemény tagadás, majd beismerés, miszerint a szomszéd először desztillált vízben oldott altatóval vagy nyugtatóval próbálta megölni a kutyát, de mivel ez nem vezetett eredményhez, fogott egy gyalogsági ásót, és azzal ütötte agyon. Csakhogy mégsem ütötte agyon, de hogy tudta-e ezt, nem tudjuk. Minden esetre az emésztőben, lent a mélyben, ott volt Szuzi a közben világra hozott kilenc kölyökkel! A fiatal és rendkívül lelkiismeretes rendőr számos intézkedést tett, majd hamarosan két nyomozó is megérkezett, akik ugyan olyan lelkiismeretesen tették a dolgukat, nem titkolva érzelmeiket. Azonban mindez még nem elég, nekik sem sikerült az közben éjszakává hanyatló estén egyetlen állatvédőt, egyetlen állatorvost sem megnyerni a mentésre. Még nem tudom, hogy azért-e, mert senki sem vette fel a telefont, vagy azért, mert nem vállalták. De ki fogom deríteni. Végül a mi rendőrünk a helyi állatorvost keltette fel személyesen, aki nem tétovázott, jött, és velünk összefogva megkezdődött a mentőakció. Az állatorvos lement a mély gödörbe, létrát, hevedert, lepedőket, törölközőket, lámpákat hoztunk. Először a kilenc kölyköt emelték ki, majd a doki nyugtatót adott az erősen sérült anyának, és óvatosan ő is a felszínre került. A fején az ásótól csúnya seb, mozdulni nemigen tud. Még nem lehetett tudni, nincs-e belső vérzése. Az orvos ellátta, egyelőre várnunk kell. Hazavittük hozzánk a tíz kutyát, rögtönzött helyet készítettünk a számukra, vizet, ételt készítettünk oda nekik. A mentőakció kb. éjjel fél egykor ért véget. A kutya legalább 7 órát szenvedett félig agyonverten az emésztőgödör mélyén.

Amikor soraimat írom, másnap délelőtt van. Szuzi és a kölykei megélték a reggelt, de az anyakutya még nem tud mozogni. Nyalogatja a kölykeit: csodálatos. Lehet, hogy anyai ösztönei mentették meg a haláltól. A szomszédot elvitte a rendőrség. Nem tudjuk, mi lesz vele, éjszaka kettő után vissza is hozták. Nem az volt a célunk, hogy neki baja legyen, hanem hogy megmentsük a kutyákat. A két helyszínelő rendőr is azt mondta, ezekből a kiskutyákból vinni fognak.

Talán sikerül.

21. század, állítólagos civilizáció, állatvédelmi törvény, emberség.

Vígh Erika"

2009. június 14., vasárnap

Ínyenc macska



Béla egy igazi ínyenc. Az elmúlt héten evett: paradicsomot, epret tejföllel és tejszínnel és magában, cukkinis lecsót, csirkemájat nyersen és resztelve, kovászosuborkát, mangót, áfonyás kalácsot, fokhagymás joghurtot, kaprot, savanyúkáposztát, perezselymes-sajtos kalácsot.
És persze a marhahús kockázása közben is megkapta a kilencedet, tizedet, dézsmát, még az ÁFÁt is.
Nő is, mint a bolondgomba. 7-8 hónapos lehet és 3,5 kilo. Kiváncsi vagyok, meddig bírja a karnis :-)

2009. június 13., szombat

Csoda


Zizikét lassan 3 éve fogadtam örökbe. Az előéletéről csak sejtéseim vannak. Abból ítélve, amilyen állapotban a menhely gondozásába került, nem lehetett fenékig tejfel. A fizikai sebei begyógyultak, de annyira félős, hogy senki nem láthatta még őt nálam. Akkor is elbujik a szekrény mögé, mikor én hazajövök. Legalább 1/4 óra, mire előmerészkedik. Ha valaki bejön, ha egy hangosabb motor elmegy az utcán, már iszkol is a szekrény mögé.
Ma Ákos átjött játszani Bélával. Zizike az ágyon hevert és ott is maradt. Egy idő után a gyerek mellé óvakodott és legalább 20 percig simogatta. Zizike hagyta, sőt szerintem élvezte is. Aztán észbe kapott és bemenekült a pánikszobájába, de ez akkor is csoda.

2009. június 10., szerda

Szánalmas :-(

Nem akartam és eztán se akarok itt politizálni. De van amit nem bírok szó nélkül hagyni.
Vajon az a szánalmasabb, aki a fütyülőjével való játszadozásra bíztat nagy nyilvánosság előtt felnőtt embereket vagy az, aki őt alkalmasnak és MÉLTÓNAK tartja arra, hogy a hazánkat képviselje egy nemzetközi szervezetben?

2009. június 6., szombat

Nem gonoszkodom tovább


Ma megkapta a gazdája a tsigát. Remélem, tetszik neki.

2009. június 5., péntek

"Akik 1982 előtt születtek,

azok valódi hősök, olyasféle igazi hollywoodi mindent túlélő fenegyerekek. De tényleg!

Gondolj csak bele, 1982 előtt születettek, azaz MI, kész csoda, hogy életben maradtunk. Nekünk még nem volt gyerekülésünk az autóban, sőt még biztonsági öv se nagyon, viszont bizton tudhattuk, hogy a gyerekágyak festékében akadt bőven ólom. A gyógyszeres és vegyszeres üvegek könnyedén nyithatóak voltak, nem volt semmi furfangos védelemmel ellátva, de még a fiókok és ajtók sem voltak felszerelve biztonsági nyitóval, és mikor bicajozni mentünk, nemhogy könyökvédőnk és sisakunk nem volt, de még rendes biciklink sem. Azért az nem volt semmi.

Mi még csapból ittuk a vizet, és azt se tudtuk, mit jelent pontosan az ásványvíz. Én speciel sokáig kevertem a szódavízzel. Azt hittem az ugyanaz. Szúr-szúr. Semmi különbség a kettő között, miért pazaroljak hát rá külön szót. Mi nem nagyon unatkoztunk, ha tehettük kimentünk játszani. Igen, ki. Egész nap kint voltunk, a szüleink, pedig csak sejtették, hogy élünk és megvagyunk, hiszen még Matáv telefon se nagyon volt, nemhogy mobil. Pláne nekünk! Nyáron a derékig érő fűben és közeli kiserdőkben játszottunk, mégsem lettünk kiütésesek és nem tört ránk allergiás roham. Nem tudtuk mi az a pollen, és a parlagfűről azt hittük, hogy a sárkányfű egyenes ági rokona. Ha elestünk, megsérültünk, eltört valamelyik végtagunk, vagy csak szimplán betört a fejünk, senkit nem pereltek be ezért. Egyszerűen mi voltunk a hibásak.

Sőt! Ha az erősebb elgyepálta unalmában a kisebbet és gyengébbet, az is rendben volt. Ez így működött, és a szüleink nem nagyon szóltak bele ebbe sem.
(- Kisfiam, bemegyek az iskolába, az nem lehet, hogy téged mindenki Rambónak csúfol / - Hagyd csak anya, ez az én háborúm!)

Étkezési szokásaink Schobert Norbi mércéjével mérve nap mint nap tartalmazták a halálos dózis többszörösét, de még egy McDonalds-on edződött átlagos amerikai elhízott kisgyerek is helyből nyomna egy hátraszaltót attól, amit mi leküldtünk kaja címszóval. Gondoljunk a zsíros kenyérre, a kolbászra, a disznósajtra (ki tudja mit tettek bele), az iskolai menzára (ki tudja mit NEM tettek bele) és mégis itt vagyunk.

A kakaóban nem volt A, B, C, D és E vitamin, viszont "bedeko"-nak hívták és már ez is elég volt a boldogságunkhoz. Szobi szörpöt ittunk, ami hírből sem ismerte az édesítőszert, viszont tömény cukorból készült. A limonádét még magunknak kevertük és mosatlanul ettük a fáról a gyakran éretlen gyümölcsöt, a WC pereme alatt, pedig a baktériumok ezreinek a kolóniái telepedtek meg a még háborítatlan nyugalomban, a pre Domestos korban.
Volt néhány barát, aki már ismert olyat, akinek videója volt, vagy esetleg spectruma (az egyfajta számítógép volt), de szó sem volt Playstationról, Nintendóról, X-Boxról, Videójátékról, 64 tévécstornáról, műholdról és kábeltévéről, filmekről, DVD-röl, Surround Soundról, Internetről, Fitness-Club kártyáról vagy mobiltelefonról..

Viszont voltak barátaink! Olyanok, akikkel találkoztunk kint az utcán, a focipályán vagy a ping-pong asztaloknál, vagy ha mégse, akkor egyszerűen becsengettünk hozzájuk és beengedtek. Nem kellet megkérdezni a szülőket. Sem a miénket, sem az övéket! Nem
vittek és nem hoztak a szülök autóval... Mégis itt vagyunk.

Nyakunkban lógott a lakáskulcs, mikor játszani mentünk, és nem ritkán fadarabokkal, botokkal harcoltunk, labdával dobáltuk egymást, mégis itt vagyunk. Nem ütöttük ki egymás szemét, a többi seb pedig begyógyult. Focizni is csak az állhatott be, aki tudott.
Akkor még volt egy íratlan szabály, amit ma nehezen értünk már meg mi is: azt csináld, amihez értesz. Aki pedig nem értett a focihoz, pláne nem tudta rendesen kirúgni az ellenfél bokáját, az csak csalódottan nézhette a játékot a rácson túlról, vagy odébb állhatott, és más játékot, más játszótársakat kereshetett magának.
A szerelmet nem brazil sorozatokból tanultuk, csak egyszerűen megéltük. Boldogan szaladtunk végig az utcán az első csók után, úgy, mintha már sohasem akarnánk megállni. Ha egy tanár nyakon vágott, nem szúrtuk le egy késsel és nem pereltük be, és nem sírtunk otthon a szülőknek. Sőt! Ha lehetett, el se mondtuk. Ismertük a törvényt, és ha vétkeztünk, szüleink nem álltak mellénk.
Megtanítottak úgy élni, hogy tudjuk, mit jelent a kötelesség, a bűntudat, a jóérzés, a felelősség. Ismertük ezeknek a szavaknak a mélységét.


Ezek voltunk mi. Hősei egy letűnt kornak, amelyen a mostani fiatalok értetlenül mosolyognak. "

A neten kering már egy ideje. Én most bukkantam rá. Nem tudtam kideríteni, ki a szerzője. Nekem olyan NagyBandós.

Megjegyzem, az én gyerekkoromban a kakaó még kakaó volt. Bedeko csak később jött.

2009. június 3., szerda

Kovászos káposzta

Néhány éve sorozatban értek a kudarcok kovászosuborka készítésben. Szétmállott, megbüdösödött, savanyú volt, penészes lett. A sokéves módszer eredményeként sorra ástam el a kertben a nagy üvegnyi ehetetlen kovászolmányokat. Azóta se jöttem rá, mi lehetett a gond de feladtam. Aztán néhány hete Limara kovászolt káposztájától intenzív nyálfolyást kaptam.
Pénteken végre sikerült a piacon kukacmentes káposztát vennem. Szombat reggel a családtagok lesajnáló pillantásai közepette vittem ki az udvarra az üvegeket. Aztán jött a jó didergős hétvége, úgyhogy már le is tettem a sikerről. De ma végre kész lett. És nagyon finom. Lesajnáló családtagok megkóstolás címén jó 3/4 üvegnyit semmi perc alatt eltüntettek.
Pénteken megint veszek káposztát :-)

2009. június 1., hétfő

Gonoszkodom


Egy barátnőm megkért, hogy varrjak neki valamit. És szignáljam is.
Megvarrtam. Szignáltam. Az aláírást most megmutatom, a többi miatt furdalja még egy hétig a kíváncsiság :-)