2009. október 5., hétfő

Segítsünk nekik!

Adjátok tovább lécci!
Segítsük a JOBB VELÜNK A VILÁG! 2009. koncert meghirdetését, amely 2009. október 18-án, vasárnap lesz a Papp László Sportarénában.

A rendezvényt sérült emberek, Böjte Csaba és az erdélyi árva gyerekek és a cigányság képviselői szervezik, hogy segítsenek hátrányos helyzetű gyerekeknek.

Olyan napközik szervezése a cél Magyarországon, amelyeket Böjte Csaba sikerrel működtet Erdélyben.

Fellépnek: a Nemadomfel Együttes, a Republic, a Bolyki Brothers, a 4for Dance, a Kalyi Jag, a Villon Trió, Lovasi András, Deák Bill Gyula, Oláh Ibolya, L.L. Junior, Takáts Tamás, Ferenczi György , a Roll Dance és a még sokan mások.

A jegy csak 2.000.- de ne csak a buli miatt gyere el, hanem azért is, hogy közösséget vállaljunk azokkal, akik a mindennapi kemény küzdelmek mellett is akarnak másoknak segíteni!

Küldd el a saját magad által fogalmazott meghívót, írj blogot az ügyről, a fellépőkről, egészítsd ki az információt azzal, ami neked a legfontosabb, és teljen meg az Aréna!

Mutassuk meg az összefogás erejét! Bizonyítsuk be, hogy nemcsak a tömegtájékoztatáson keresztül lehet egy jó ügyet sikerre vinni!

Egy ügy, amit a társadalom legnehezebb sorsú emberei indítottak el. Nincs mögötte nagy multi cég, nagy pénz és mégis sikeressé válhat!!!

Aki a legjobb blogot írja, az az Arénában díjat kap!

Tegyél Te is, hogy legyen JOBB VELÜNK A VILÁG!

Információk a rendezvényről: http://www.jobbvelunkavilag.hu

7 megjegyzés:

ccsigaház írta...

most vagy kivágsz, vagy nem :-) díjat küldtem Neked...

óvónéni írta...

Bolyki Brothers :)
A kedvenceim!

Lacel írta...

Bemásolnám a blogomoba :) Ha szabad:$

Valahogy így adnám tovább én is :)

Nyafkamacska írta...

Lacel:
Persze hogy szabad. Minél többen értesüljenek róla.
Én is másoltam, betüről betüre. Szerintem ilyen jó ügy érdekében nem az esetleges szerzői jog a lényeg, hanem a hír terjesztése.

Óvónéni:
Ott a helyed :-)

Ccsigaház:
Nem váglak ki, megtartom :-)

PatrikAnya :) írta...

Bemásolom én is :)

meoindil írta...

Szia Nyafkamakka!

Bemásolom én is egy fórumba, ha nem baj! :)

Szia!
meoindil

Nyafkamacska írta...

Szia Meoi!
Dehogy baj! Minnél több helyen megjelenik, annál jobb.