Trixie

Az Illatos úton telt ház van. Már jó ideje. És most már nem csak a kutyákra igaz ez a kijelentés.
Összevakarta mindenki az utolsó centi helyét, utolsó fillérét és csütörtökön 13 macsekkal a kocsimban indultam el a telep elől. Nem mind a miénk lett. Aznap autóztam pár órát, míg széthordtam Pest szerte a befogadókhoz a cicákat.

A magyar állattartási kultúráról mindent elmond, hogy kiket hoztam ki:
- 2*3 darab 2 hónap körüli kölyök. Mert minek is az ivartalanítás.
- 15 éves vak cica. Meghalt a gazdája és az örökösöktől ennyire tellett. Keresni neki egy másik gazdát idő és macera. Elaltattatni az otthonában,pénzbe kerül. Bele se merek gondolni, mit érezhetett szerencsétlen állat egy vadidegen helyen, ahol minden irányból kutyaugatást hall. És semmit nem lát abból ami körülötte zajlik.
- 2 fiatal felnőtt, kedves, kezes cica. Valakinek útban voltak.
- Egy nagyon fiatal mama és 3 néhány napos babája. Mert a macskának is joga van az anyai örömökhöz. Ez a kis család került hozzánk.

A fiatal mama Trixie. Olyan fiatal, hogy az orvosunk csak hitetlenkedve ingatta a fejét mikor mondtam, hogy kölykei vannak. És mindehhez csont és bőr, kiszáradva, erős bélgyulladással és brutális hasmenéssel. 1 kiló 84 dekáról indult. Kapott több infúziót, antibiotikumot, Bérescseppet, minden csodaszert. Főztem neki rizses pulykahusit, csirkemájat. Mostanra eszik rendesen, javult az állapota. Szépen fejlődnek a kicsikéi is.
De ez nem azon a minden emberi vonást nélkülöző aljadékon múlt, aki bevágta őt oda. Remélem, visszakapja az élettől azt amin ennek a szerencsétlen állatnak keresztül kellett mennie.