2012. április 18., szerda

Happy end - Igor


Igor eltöltött nálunk jópár hónapot az anyjával, Kamillával együtt. Bár mindketten gyönyörűek, de nagyon félénkek is. Ezért egyik érdeklődő se adott nekik esélyt. Néhány héttel ezelőttig.
Igort Szütyőkével együtt fogadták örökbe, de egy kisebb hasmenés miatt csak pár nappal később költözhetett. Ez elég is volt az időközben Majává avanzsált Szütyőnek, hogy betolakodónak tekintse és visítva fenyegesse az amúgy se acélos önbizalmú Igort.
A gazdijuk remekül kezelte a helyzetet. Türelemmel, szeparálással, megértéssel. És megérte :-)

"Ma elmélyítettük a kapcsolatunkat Igorral, újra megengedte, hogy megsimogassam. :-) Most már többször is, sőt, közben dorombolt, dörgölődzni is próbált, bár ezt még gyakorolnia kell. Eldobta magát, még a hasát is megmutatta, de annak csak a szélét simogattam, nem akartam túllőni a célon. :-) Egyébként úgy gondolom, hogy Igor most már teljesen jól érzi magát, sokat játszik Majával, velem is, imád az ablakban üldögélni, pihengetni. Egyik kedvenc időtöltése, hogy a tükörben gyönyörködik magában. Az ágyra már eddig is felmászott, hiába, tudja, mi a jó. Már korábban is feljött, akkor is, amikor benne voltam, de csak addig, amíg meg nem mozdultam. Most is épp ott fekszik, szépen szundikál, teljesen elnyúlva, ezt le is fényképeztem. Éjszaka és hajnalban tombolnak, múlt éjjel hallottam félálomban a szaladozást, dobogást, egy golflabdával fociztak, annak különösen jó hangja van a parkettán. :-) Reggel egy hűtőmágnest is találtam a szobában, úgyhogy elfoglalják magukat. Igor sokat szövegel, főleg, ha hívja Majácskát játszani, nagyon aranyosan brummog. Anyu rájuk szokott nézni napközben, Igor előle sem bujkál."

Igor otthon van.

1 megjegyzés:

indriya írta...

Igorka, szívem csücske, örülök :))))