2009. június 5., péntek

"Akik 1982 előtt születtek,

azok valódi hősök, olyasféle igazi hollywoodi mindent túlélő fenegyerekek. De tényleg!

Gondolj csak bele, 1982 előtt születettek, azaz MI, kész csoda, hogy életben maradtunk. Nekünk még nem volt gyerekülésünk az autóban, sőt még biztonsági öv se nagyon, viszont bizton tudhattuk, hogy a gyerekágyak festékében akadt bőven ólom. A gyógyszeres és vegyszeres üvegek könnyedén nyithatóak voltak, nem volt semmi furfangos védelemmel ellátva, de még a fiókok és ajtók sem voltak felszerelve biztonsági nyitóval, és mikor bicajozni mentünk, nemhogy könyökvédőnk és sisakunk nem volt, de még rendes biciklink sem. Azért az nem volt semmi.

Mi még csapból ittuk a vizet, és azt se tudtuk, mit jelent pontosan az ásványvíz. Én speciel sokáig kevertem a szódavízzel. Azt hittem az ugyanaz. Szúr-szúr. Semmi különbség a kettő között, miért pazaroljak hát rá külön szót. Mi nem nagyon unatkoztunk, ha tehettük kimentünk játszani. Igen, ki. Egész nap kint voltunk, a szüleink, pedig csak sejtették, hogy élünk és megvagyunk, hiszen még Matáv telefon se nagyon volt, nemhogy mobil. Pláne nekünk! Nyáron a derékig érő fűben és közeli kiserdőkben játszottunk, mégsem lettünk kiütésesek és nem tört ránk allergiás roham. Nem tudtuk mi az a pollen, és a parlagfűről azt hittük, hogy a sárkányfű egyenes ági rokona. Ha elestünk, megsérültünk, eltört valamelyik végtagunk, vagy csak szimplán betört a fejünk, senkit nem pereltek be ezért. Egyszerűen mi voltunk a hibásak.

Sőt! Ha az erősebb elgyepálta unalmában a kisebbet és gyengébbet, az is rendben volt. Ez így működött, és a szüleink nem nagyon szóltak bele ebbe sem.
(- Kisfiam, bemegyek az iskolába, az nem lehet, hogy téged mindenki Rambónak csúfol / - Hagyd csak anya, ez az én háborúm!)

Étkezési szokásaink Schobert Norbi mércéjével mérve nap mint nap tartalmazták a halálos dózis többszörösét, de még egy McDonalds-on edződött átlagos amerikai elhízott kisgyerek is helyből nyomna egy hátraszaltót attól, amit mi leküldtünk kaja címszóval. Gondoljunk a zsíros kenyérre, a kolbászra, a disznósajtra (ki tudja mit tettek bele), az iskolai menzára (ki tudja mit NEM tettek bele) és mégis itt vagyunk.

A kakaóban nem volt A, B, C, D és E vitamin, viszont "bedeko"-nak hívták és már ez is elég volt a boldogságunkhoz. Szobi szörpöt ittunk, ami hírből sem ismerte az édesítőszert, viszont tömény cukorból készült. A limonádét még magunknak kevertük és mosatlanul ettük a fáról a gyakran éretlen gyümölcsöt, a WC pereme alatt, pedig a baktériumok ezreinek a kolóniái telepedtek meg a még háborítatlan nyugalomban, a pre Domestos korban.
Volt néhány barát, aki már ismert olyat, akinek videója volt, vagy esetleg spectruma (az egyfajta számítógép volt), de szó sem volt Playstationról, Nintendóról, X-Boxról, Videójátékról, 64 tévécstornáról, műholdról és kábeltévéről, filmekről, DVD-röl, Surround Soundról, Internetről, Fitness-Club kártyáról vagy mobiltelefonról..

Viszont voltak barátaink! Olyanok, akikkel találkoztunk kint az utcán, a focipályán vagy a ping-pong asztaloknál, vagy ha mégse, akkor egyszerűen becsengettünk hozzájuk és beengedtek. Nem kellet megkérdezni a szülőket. Sem a miénket, sem az övéket! Nem
vittek és nem hoztak a szülök autóval... Mégis itt vagyunk.

Nyakunkban lógott a lakáskulcs, mikor játszani mentünk, és nem ritkán fadarabokkal, botokkal harcoltunk, labdával dobáltuk egymást, mégis itt vagyunk. Nem ütöttük ki egymás szemét, a többi seb pedig begyógyult. Focizni is csak az állhatott be, aki tudott.
Akkor még volt egy íratlan szabály, amit ma nehezen értünk már meg mi is: azt csináld, amihez értesz. Aki pedig nem értett a focihoz, pláne nem tudta rendesen kirúgni az ellenfél bokáját, az csak csalódottan nézhette a játékot a rácson túlról, vagy odébb állhatott, és más játékot, más játszótársakat kereshetett magának.
A szerelmet nem brazil sorozatokból tanultuk, csak egyszerűen megéltük. Boldogan szaladtunk végig az utcán az első csók után, úgy, mintha már sohasem akarnánk megállni. Ha egy tanár nyakon vágott, nem szúrtuk le egy késsel és nem pereltük be, és nem sírtunk otthon a szülőknek. Sőt! Ha lehetett, el se mondtuk. Ismertük a törvényt, és ha vétkeztünk, szüleink nem álltak mellénk.
Megtanítottak úgy élni, hogy tudjuk, mit jelent a kötelesség, a bűntudat, a jóérzés, a felelősség. Ismertük ezeknek a szavaknak a mélységét.


Ezek voltunk mi. Hősei egy letűnt kornak, amelyen a mostani fiatalok értetlenül mosolyognak. "

A neten kering már egy ideje. Én most bukkantam rá. Nem tudtam kideríteni, ki a szerzője. Nekem olyan NagyBandós.

Megjegyzem, az én gyerekkoromban a kakaó még kakaó volt. Bedeko csak később jött.

6 megjegyzés:

Timi írta...

És volt igazi Leó jégkrém,puncsos,vaníliás és csokis.Igazi vaskos Szerencsi Boci tejcsoki amibe még minden benne volt (a mostani nem is hasonlít rá )És még tejet ittunk zacsiból,reggelire meg dobozos tejet kiflivel,brióssal.Nem lennék újra gyerek,de azért ezeket a finomságokat vissza hoznám.:)

Nyafkamacska írta...

Csak kiharaptuk a zacskó sarkát úgy ittuk a tejet, kakaót :-)

mmama írta...

És boldogok voltunk a barna magas szárú golyzer varrott bőr cipőnkben
és nem a méregdrága sport cipőben
gombásodott a lábunk....
És ehető volt a kenyér...
És 50 fillér volt 1 gombóc fagyi....
és és ....

Juhizs írta...

Majd ülök az SZTK-ban (mert, mint egy régi kabaréjelenetben is szerepel, ott ingyen van a világítás és a fűtés és melegedhetek) 70-80 évesen, nem emlékszem majd a nevemre, de döbbentem nézem, hogy még 1958 után is születtek emberek...
Egyébként ennek a nagyszerű összefoglalásnak kering a neten egy fotókkal ellátott változata is - az se rossz... ;-)

eastwood írta...

Sőt, 1948 után is születtek emberformáju gyerekek, akik nem zacsiból itták a tejet, hanem mikor behajtották a csordát és megfejték a teheneket, szépen átballagtak a szomszédba a tejeskannával, és hazafelé menet, zúgban leittak a tejből. Akik nyáron mezitláb jártak, csak húsvétkor kaptak egy új nyári ruhát, szandált és egy szép fehér zoknit, amit tilos volt felvenni hétköznap, csak vasárnap a templomba. Akik személyesen nem ismerték a banánt, narancsot és ünnepnap volt egy pohár bambi.
Kétpofával ettük a zöld mosatlan gyümölcsöt, és kulcs sem volt a nyakunkban, mert anyánk otthon volt velünk, nem dolgozott, mert apánk keresett annyit, hogy eltudta tartani a családot.
Kacsausztatóban "strandoltunk" és semmi baja nem volt a bőrünknek és nem ment a hasunk sem.
Gyerekek voltunk, akiknek más dolguk nem volt, csak az, hogy gyerekek legyenek... :-)

Nóri írta...

Nyugi, én 85-ös létemre zacskóból, és tehénből is ittam tejet :) Sőt, még lóból is :)

Ugyanakkor normális nevelés mellett a mai gyerekek sem nőnek fel szegényebben szerintem. Ha van lehetőségük kimenni a szabadba, és tudnak hintázni, vizeskedni, hemperegni a kutyával a tv, számítógép helyett, akkor meg is teszik, berángatni sem lehet őket. Csak hát a szabad sokszor a szmogos betonrengeteget jelenti...

Egyébként először én ezt a Heti Hetesben hallottam Kern szájából, de arra már nem emlékszem, ő-e a szerző is, vagy csak felolvasott.

Üdv, Ody