2009. szeptember 16., szerda

Hiba bejelentés

Ma reggel nem volt netem. Nincs ebben semmi rendkívüli. Rutinosan újraindítottam mindent, majd rutinosan előkészítettem a vevőkódot és hívtam a nemszolgáltaó szolgáltató ügyfélszolgálatát. Végighallgattam a csudijó akciós ajánlataikat a telefonszámlám épülésére, végignyomkodtam magam a többlépcsős menüjükön majd eljutottam egy emberig akinek elmondtam a rutinszöveget. Miszerint a modem kijelzőjén az "on line" felirathoz tartozó led nem világít csak néha egy pillanatra felvillan, szíveskedjenek intézkedni. A hölgy elindította a vonal vizsagálatát, majd közölte hogy szerintük a szolgáltatásuk működik. És rákezdett a szokásos ügyfélhülyítő szövegre routerről, tűzfalról. Tényleg ennyire hülyének tartanak minket, hogy megesszük ezt a dumát? Ha egyszer a modemig nem jön el a jelük, akkor majd biztos a böngészőm elavult?
Érdekes módon, az ilyen bejelentések után néhány perccel meg szokott javulni a netem. Magától. Vagy a csodától.
A telefonszámlámat meg majd elküldöm a drága szolgáltatónak.

Eljutunk valaha odáig, hogy egy szolgáltató kötelességének érezze nyújtani azt a szolgáltatást amire szerződtünk, amit fizetek? Akkor is, ha nincs érdemi konkurrenciája a környéken?

5 megjegyzés:

PAMIS Takarító Kft. írta...

Egyszer majd talán.
Én is küzdök az Invitellel, többször volt itt a szerelő az utóbbi időben.
Amúgy érdekes, nekem is azt mondják mindig, hogy szerintük kifogástalanul működik minden.
Viszont fizetős az ügyfélszolgálat felhívása?
Ez érdekes.
Nekem ingyenes.

Raindrop írta...

Igaz, és ami a legbosszantóbb, hogy olyan szinten egyoldalú feltételeik vannak, ami már-már nevetséges.
Teljes mértékben kihasználják azt, hogy az emberek rákattantak a netre, és hát belemennek a szerződésbe.
Én UPC-s vagyok már 6. éve. Volt, hogy fél napig nem volt net. Felhívtam őket, hogy remélem ezt azért majd a havi számlámról levonják, mire közölte a nyafka hölgy, hogy hát nem egészen, ugyanis 48 órája van a UPC-nek, hogy a hibát elhárítsa, addig azt csinál amit akar, nem köteles kifizetni a kimaradt időszakot. Ezeknél már csak a TvNetWork rosszabb, de az a legalja. A haveromék mit szenvedtek vele... Borzalom, hogy egyetlen normális szolgáltató nincs. Én Vodafone-os vagyok, na arról is mesélhetnék.

Nyafkamacska írta...

Ez Fibernet. És egy vonalas (T-com vagy mi lett a Matávból)számon hívható az ügyfélszolgálatuk. Egyszer emiatt is beolvastam, mire a nagggyonokos hölgyike azt bírta javasolni, hogy a honlapjukon vagy mélben jelentsem be a hibát, azt ingyé lehet. Ja, hogy ha nincs net akkor a honlapjukat se érem el? Jé, tényleg!

Raindrop!
Nálunk 72 óra.

Névtelen írta...

Mi is ugyanezt eljátszottuk a múltkor, csak az UPC-vel(kikapcsolták a kábelcsatornánkat, mert "valaki" TELEFONON bejelentette, hogy lemondjuk!!!). Majdnem egy egész telefonkártyánk bánta(3500.-), míg kiderítettük, hogy mi történt. És a legjobb az egészben, hogy a minap telefonáltak (az UPC-től), sűrű elnézéseket kértek, mondván, hogy tévedés történt (csak 1 hétig nem volt adásunk). Ebben csak az az érdekes, hogy névreszólóan, lakcím megjelöléssel jelentette be valaki. Hogy lehet így tévedni?? Ja, és a férjem feleségeként mutatkozott be az illető!

Nyafkamacska írta...

Valószínüleg nem tévedés volt, hanem "jóindulat".
Elképesztő!
Nálunk a hibabejelentéshez is vevőkódot kérnek. Amit azért elvileg nem tud mindenki.