Az ilyenkor szokásos tömeg volt ma délelőtt a temetőben. Lassú sétatempóban lehetett csak haladni. De ki is akarna rohanni egy ilyen helyen, egy ilyen napon?
Voltak néhányan. Már messziről kiríttak a tömegből, amint elszánt arccal, szinte futólépésben törtettek előre. Egyik kezükben csokor, másikban mécsesek zörögnek egy szatyorban. Amint elérik a megcélzott sírt, határozott mozdulattal leteszik a közepére a csokrot. Egyet igazítanak rajta, hogy középen feküdjön. Előkapják a mécseseket, meggyújtják és szimmetrikusan elhelyezik a sírkövön. Elégedetten végigmérik a művet, aprót bólintanak és rohamléptekkel indulnak kifelé. Ezt a feladatot is letudták. Gyorsan, ügyesen, hatékonyan.
Vajon közben gondolnak-e arra aki ott nyugszik? Vajon még milyen feladatok vannak a listán? Család? Gyerekek? Társ? Élet? Csak gyorsan, ügyesen, hatékonyan!
És ha mindet kipipálták, akkor elégedettek lesznek?
És közben?
4 megjegyzés:
Egyetértek. Nekem az hiányzott, hogy nem volt semmi hangulata, fiatalok ott röhögcséltek, kisgyerekek visítottak, szülők idegesen, hangosan beszéltek velük. És a lényeg - hogy azokra gondoljunk, akik már elmentek - az valahogy elveszett.
Többet nem megyek ki a temetőbe ilyenkor. Nekem sem a "letudás" a fontos. Egy héttel előtte, amikor képes leszek kint magamban csendesen arra gondolni, aki már nincs velem.
pkeroka
Én sem értem az ilyen embereket, de sajnos mindenhol vannak hasonlók. Mi szombaton délután jártuk végig a temetőket, és azt hiszem jó választás volt. Meglepődtem, hogy mennyire kevesen voltak - vagy csak eltaláltunk egy olyan időszakot napközben, amikor nem nyüzsgött a temető. Így csendesen tudtunk emlékezni elhunyt szeretteinkre - és idén elkerültük a "letudók" látványát.
Mink is vagy kicsit "előbb", vagy kicsit "később" szoktunk menni.
Nem szeretem az ilyen kampányokat. Sokkal jobban tudok emlékezni otthon, csendben egy mécses mellett. Nem azért, mert a naptár szerint éppen emlékezni kell, hanem mert valami felébreszti bennem az emlékeket.
Megjegyzés küldése