2010. június 4., péntek

Tiltakozom



Őt megtalálták, hazavitték. És a többiek?
Fotó: www.illatosut.hu

2010.06.03 - Tiltakozás

A Fővárosi Közterület-felügyelet 12/2010. igazgatói utasításának 21. pontja indokolás nélkül egyszerűen megtiltotta az Illatos úton levő kutyák fényképezését - holott 2004 óta ennek soha nem volt akadálya! A fotózás révén évente ezernyi kutya menekült meg a haláltól!

Mi, azon állatvédő szervezetek és állatbarát magánszemélyek, akik hosszú évek óta, évente több száz kutyát mentünk meg az altatás elől a fővárosi gyepmesteri telepről, közismert nevén, az Illatos útról, a nyilvánossághoz fordulunk: a kutyák mentésében akadályoznak bennünket azzal, hogy a Fővárosi Közterület-felügyelet 12/2010. igazgatói utasításának 21. pontja megtiltotta a kutyák fényképezését.

Ez az igazgatói utasítás ellentétben áll:
- az 1986. II. Tv. 4.§. 1. bekezdésével
- az állatvédelmi törvénnyel 1995. Tv. 3. §.
- és saját működési szabályzatukkal


Ez az igazgatói utasítás ellehetetlenítheti a mentési munkát, mert mindenkinek alapvetően és nélkülözhetetlenül fontos, hogy a mentendő kutyákról fotót készíthessen. Ez az igazgatói utasítás a kutyák hazakerülési és gazdához juttatási esélyeit is jelentősen csökkentheti.
Véleményünk szerint a kutyák mentésében tudatosan gátol a Fővárosi Közterület-felügyelet, így közvetve a kutyák halálát okozhatják. A fotózás tiltása miatt az állatvédők nem szerezhetnek közvetlen tudomást az Illatos úton levő kutyákról, és ez a kutyák százainak az altatásához vezethet.
Véleményünk szerint, tudatosan állatkínzásra való törekvésnek is minősíthető az, ha valaki közreműködik abban, hogy akár egyetlen kutya elpusztuljon.

Tiltakozunk!

Ha szeretnél csatlakozni a tiltakozáshoz, azt megteheted a Netboard Kutya fórumon, emailben az akcio@lelenc.hu címen, vagy segíthetsz aláírásgyűjtő akciónkban a http://www.illatosut.hu/graf/100531/100603_alairasgyujtes.pdf letöltésével!

Kérjük, hogy aki hétvégén részt vesz az Ebugatta rendezvényén, az vigyen magával az aláírásgyűjtő ívünkből!
http://www.illatosut.hu/graf/100531/100603_alairasgyujtes.pdf
A MÁOSZ sátrában le tudjátok adni!

Nem értem az okokat. Rosszindulat? Ostobaság? Mérhetetlen hozzánemértés?
Egyben biztos vagyok. Aki ezt a rendelkezést hozta, nem a megfelelő székben ül.

7 megjegyzés:

plim írta...

Szerintem azok miatt a fotók miatt durrant be, amelyek néhány napja még fent voltak a honlapon, és szerintem akkor készültek, amikor éppen rakták ki a kutyákat az autóból vagy egyik kennelből a másikba. Hurkos botokon lógott néhány kutya, elég borzasztó volt. Persze, nme azt mondom, hogy igaza van, mert mi is úgy néztük ki most az új kutyusunkat, hogy átnéztük a honlapot, tehát ez nagyon-nagyon hasznos munka, csak próbálok a vezető fejével gondolkodni.De én is csatlakozom a tiltakozókhoz.

Noli írta...

Ami a nem megfelelő széket illeti, én olyan alternatívára gondolok, aminek az öccse az elektromos kisülés...
Baszus.
Esetleg a nevezett igazgatót kellene fényképezni, hátha valaki hazaviszi és nem tud többet ártani már!

Nyafkamacska írta...

Plim: azokat a képeket én is láttam. Valóban szörnyű. De tényleg van eset amikor mással nem boldogulnak. És komoly kárt nem tesz bennük a franciabot.
A netboardon volt is hozzá magyarázat. Rengeteg kutyát hoztak be egyszerre egy elmebajnok állatgyüjtőtől. Tök antiszocok voltak. Nem lehetett máshogy mozgatni őket.

De az ok nem a kutyák. Ők azok akik magasról le vannak tojva.

Noli: sokan szívesen fényképeznék őt egy kennelben.

plim írta...

Nyafkamacska, tudom, persze, én sem mernék egy vad kutyához puszta kézzel nyúlni, csak nem biztos, hogy ezt megérti minden ember. Én egyébként mindig közönyt tapasztaltam a telep dolgozóinál, nem segítőkészséget. Pedig szerintem nekik sem lehet mindegy, hogy egy kutyát le kell-e altatniuk, vagy hazaviszi valaki.

mickie írta...

Azt szeretném kérdezni, hogy a tiltakozó e-mailben elég-e egy nevet, címet küldeni, vagy hivatalos formában, rendesen megszövegezve írjunk? Köszönöm!

Nyafkamacska írta...

Elég a név.

alliteracio írta...

Tegnap este én is láttam a tévében a riportot, hát mondhatom, ki voltam akadva! :(
Úgyhogy én is: T I L T A K O Z O M !