Kedves Olvasók!
( Pár nappal a fényképezés után elvitte őket a parvo. )
Valószínűleg azért szeretnék, hogy kedvencüknek kölykei szülessenek, mert nem tudják, milyen tragikus hazánkban az állattartási kultúra, milyen kevés a felelős gazda, és mekkora a túlkínálat az eleve megpecsételt sorsú gazdátlan állatokból, akik felelős gazdára várnak; az utcán, menhelyeken, sintértelepeken, borzalmas, méltatlan körülmények között. Számuk a becslések szerint 1,5 millióra tehető (a kóbor macskáké kb. 2 millióra).
Még ha a megszületett 6-8-10 kölyök felelős gazdára is találna (ami sajnos, maga lenne a csoda), a már meglévő, rossz sorsú, gazdára váró állatok elől vennék el a helyet, a gazdát. Ha gazdára találnának, és felelős gazdára találnának. Azért írom, hogy "ha", mert ennek esélye minimális.
Állatokat mentek, örökbeadok. Több állatvédőt, -azok munkáját-, menhelyet ismerek, több menhelyen jártam, és sajnos azt kell mondjam-sokadmagammal, akik nap mint nap látjuk a borzalmas valóságot, a rengeteg szenvedést, kilátástalannak tűnő hazai állatvédelmi helyzetet-,hogy elképesztően kevés a felelős gazda.
Felelős gazdának azt az embert hívom, aki az állata minden szükségletéről gondoskodik, azt oltatja, parazitamentesíti, chip-ezteti, családtagként szereti, és odafigyel arra, hogy ne szaporodjon tovább, ezzel a gazdátlan, rosszsorsú állatok népes táborát erősítve.
Sokan tartanak láncon, méltatlan körülmények között kutyát, sokan csak egy eldobható tárgyként tekintenek rá, akitől a legkisebb probléma esetén is könnyedén megválnának (költözés, gyerek születése, stb.) és meg is válnak (pedig az állatvédelmi törvény is bünteti!), aztán ki tudja, hova kallódik szerencsétlen állat, utcára, menhelyre, sintértelepre, szaporítókézre, rossz kezekbe.
Ha valakinek kell az állat, mindent megígér, ódákat zeng arról, milyen jó gazda lesz, azt mondja, amit Önök hallani akarnak,-csak hadd kapja már meg. Utána, amint kiadták a kezükből, azt tesz vele, amit csak akar, utána semmi közük nem lesz hozzá, és ezt ő is tudja jól.
Mivel hazánkban állatvédelmi törvény is csak papíron van, és a betartásával még az állam se foglalkozik, az örökbefogadási szerződés (=ezzel adnak örökbe állatot az állatvédők, a valamirevaló menhelyek) ellenére is azt tesz az állattal az új gazda, amit csak akar.
Mert tudja, hogy ebben az országban velük bármit megtehet, nem lesz következménye.
Itt megtorolatlanul, büntetlenül ki lehet dobni kutyát, láncon lehet tartani kutyát, autó után lehet kötni kutyát, szét lehet verni kutyát, fel lehet gyújtani kutyát, fel lehet akasztani kutyát, halálra lehet kínozni kutyát és még sorolhatnám a végtelenségig az eddig megtörtént esetek sorát, amiket olyan csodálatos teremtményekkel tettek meg, akik ha kell, az életüket is odadobnák gazdájukért, az emberekért!
Ezzel arra szeretnék rávilágítani, hogy még a szigorú örökbefogadási szerződést is mosolyogva aláírja bárki, nem veszik komolyan. És ennek mi az eredménye? Eltűnt, ellenőrizhetetlen örökbefogadó, eltűnt kutya, továbbadott állat, kidobott állat, rossz körülmények között tartott állat. Elég, ha csak továbbadják a kutyát. Onnantól bármi szörnyűség megtörténhet vele! Tapasztalatból is beszélek, sajnos. A legnagyobb körültekintés ellenére se lehetnek abban biztosak, hogy valóban jó helyre adták a kiskutyát. Értük pedig kizárólag Önök a felelősek, hiszen Önök határoztak arról, hogy megszülessenek. És nemcsak értük, hanem az ő utódjaikért is Önök felelnek!
Sokan mondják: "A mi kutyánk gyönyörű, tüneményes, és több ismerős, rokon is van, akik kicsiket szeretnének tőle, így lenne szerető gazdájuk."
A menhelyen, sintértelepen, utcán is helyesebbnél-helyesebb, kedvesebbnél-kedvesebb már meglévő kiskutyák várnak remegve reménytelenül a gazdára, -többszázezren.
A saját szemükkel is meggyőződhetnek erről bárhol; szívszorító látvány.
Ők is megszülettek valakinél, valamikor..
Ha igazán megbíznak ezekben az emberekben, még az is lehet, hogy az az egy-két kiskutya jó, felelős gazdához kerül-bár elvéve a gazdát a rengeteg Önök kutyájához hasonló tüneménytől. De a többi? A többi 5-6-8? Ha mi, az állatmentésben aktívan részt vevők megállás nélkül belebotlunk az olyan állatot-akarókba, akiknek egy plüssállatot se adnánk a kezükbe, és hónapokig vár a felelős gazdára egy-egy állat, akkor vajon pont az Önök 5-6-10 kiskutyája fog megfelelő, felelős gazdára találni? Gondolom Önök sem szeretnék, hogy rossz kezekbe kerüljenek. Ha pedig megvárják számukra a legjobbnak tűnőt, könnyen lehet, hogy hónapokig, netán évekig Önöknél kell lakniuk.
Lesz erre kapacitásuk, anyagi keretük? (Vagy egy menhelyre, sintértelepre dobják be őket, ahol az Önök "szemete" az egyébként is túlterhelt állatvédők nyakába szakad (akik sokak szerint "erre vannak", és akik időben figyelmeztettek!) és aminek következtében több segítségre váró kutya is elesik a menedéktől a helyhiány miatt? Azt pedig ne feledjük, hogy a sintértelepeken altathatnak (egészséges állatokat is!)! Vagy netán fenyegető felhívásokat terjesztenek majd, miként "ha nem sikerül őket elhelyezni, altatás vár rájuk"..? (Csak megjegyzem, az állatvédelmi törvény bünteti az indokolatlan euthanáziát!)
Ezeket a példákat azért vetettem fel, mert sajnos bevett szokássá váltak!)
A kiskutyákat rendszeresen féregteleníteni kell, és amint lehet, be kell oltatni őket, különben könnyen elviheti őket többek között az oly gyakori és kíméletlen parvovírusos gyomor-és bélgyulladás. Elválasztani a kicsiket az anyjuktól leghamarabb is csak 8 hetes korukban etikus. Ha korábban le vannak választva, az komoly szocializációs következményekkel járhat a kiskutya későbbi élete során. 8 hetes korig pedig többször féregteleníteni kell őket, és az oltási programokat is meg kell kezdeni, megelőzendő a kicsikre oly gyakran súlytó betegségeket.
Ezek a védőoltások igen drágák, és a féreghajtásokról, bolhaírtásokról se szabad megfeledkezni.
De a chip se elhanyagolható. Minden felelős gazda chip-ezteti az állatát, hogy az mindenkor azonosítva legyen, legfőképpen arra az esetre, ha netán eltűnik, elszökik, ellopják. A chip által vissza lehet juttatni a gazdának, így pl. nem egy sintértelepen kell várnia a halálos injekciót, az egyébként hazavárt kutyának.
Fontos a chip-et regisztráltatni (petvetdatára!) a gazda adataira, ezáltal nemcsak a gazda nevére kerül örökre, hanem -mint már említettem-, ha bármikor elszökik, elkallódik, a megtalálója vissza tudja juttatni azonnal (különben nincs sok esély arra, hogy előkerüljön), és úgy általában azonosítva lesz a kutya, ami nagyon fontos, ez a kutya személyi igazolványa (fontos a nyakörvre tett azonosító biléta is, de az leeshet, levehetik, ez pedig örök). (A beadása pedig olyan, mintha egy injekciót kapna az állat. Ezzel fecskendezik be a nyaka bal oldalába, bőr alá, a rizsszem nagyságú chip-et. Meg se se rezzen közben a kutya (de még az egész apró macskák is általában rezzenéstelenül tűrik)).
Az én két kutyám is chipezve van, mert bár a világért el nem mennének mellőlem, sose lehet tudni, mit hoz a jövő. Pláne egy befogadott, ki- tudja- milyen- előéletű állat esetében.
A felelős, hivatásos tenyésztő (= aki fajtatiszta, törzskönyves, e.ü.-szűrt, tenyésszemlés, kiváló küllemű és vézenű állatokat tenyészt, a fajta jobbítása céljából) is oltva, chipezve adja el a kiskutyákat, és minden felelős állatvédő oltva, chip-ezve (+ivartalanítva) adja örökbe a
mentett állatot. Ez alapkövetelmény. Lehet, hogy a leendő gazda megígéri, hogy majd bechipezteti, beoltatja a kutyát, de lássuk be, az ígéretre nem lehet hagyatkozni, iszonyatosan sok a rossz tapasztalat, iszonyatosan sokat csalódtam már én is. Amikor pedig kell a kicsi, mindent ígérni fognak.
Márpedig a MI felelősségünk, hogy az állatok chip-ezve, és a betegségektől megóvva legyenek, tehát erről gondoskodni kell, még a gazdához kerülés előtt. Mert az Önök kicsinyei Önök által születtek meg, a mi mentett állataink pedig mi általunk kerülnek gazdához, mi döntjük el, kihez, és ez a mi felelősségünk, mert mi döntünk a további sorsukról.
Tehát a chip is életbevágóan fontos, a felelős állattartás egyik alapkövetelménye. Ha chip-et is kapnak a kicsik, az újabb kiadást jelent, méghozzá 4-6-8-10 kutya esetében nemkicsit.
És akkor még nem beszéltünk az etetésükről. Ugyanis minőségi kölyök-tápot illik nekik adni, hiszen sok múlik ezen az egészséges fejlődésüket illetően, és az anyakutyának is minőségi tápot illik adni, hogy legyen ereje felnevelni megfelelően a kicsiket. A minőségi táp pedig nem olcsó.
Emellett az anyakutyát kiegészítőkkel, vitaminokkal kell felkészíteni az anyaságra. Ez szintén nagy kiadást jelent.
Azonban mindennek előtte utána kell nézni, miként történjen a pároztatás, hogy elkerülhetők lehessenek a felmerülő balesetek, illetve alaposan utána kell járni annak, hogy miként kell felkészülni a szülésre, hiszen itt is számtalan probléma, komplikáció felmerülhet, amikor életmentő segítséget kell adni az anyakutyának, vagy állatorvost kell riasztani (pont a napokban olvastam egy kétségbeesett felhívást, hogy az anyakutyát császározni kellett, de bár a kölyköket ki lehetett szedni élve, az anyakutya belehalt a műtétbe, és ott van anya nélkül 9 ujszülött, akiket kézzel etetnek-wc-ztetnek 2 óránként, és akiknek s.o.s dajkakutyát kerestek. A végkimenetelt nem ismerem, de nem nehéz kitalálni..).
A szüléshez pedig megfelelően kialakított (higiénikus, könnyen tisztítható és balesetmentes, amiben a kicsik nem tudnak sehova beszorulni, van elég hely, az anyakutya nem tudja őket agyonnyomni, stb.) speciális ellető-láda szükséges, ami infralámpával meg van világítva. Így a kölykök nem tudnak kihűlni, biztonságban lehetnek. A felelős tenyésztők is az alábbiak szerint tesznek munkájuk során. Persze meg lehet elletni a kutyát a bokorban is, de az mindenre, csak nem felelősségteljességre és emberségre vall.
A kiskutyákkal továbbá foglalkozni kell, méghozzá sokat, hogy jólszocializáltak legyenek.
Takarítani is kell őket, rengeteget. Ha pedig netán betegek lesznek, akkor annak súlyos anyagi vonzata lehet, erre is fel kell készülni.
De itt térjünk ki még egy nagyon fontos gondolatra.
A fajtatiszta kutyákat számtalan örökletes betegség veszélyezteti, kínozza. Így a diszplázia, szívbetegség, szembetegség, stb., amik mind a kutya, mind a gazda életét megkeserítik.
Nem véletlen szűri a felelős tenyésztő ezekre a betegségekre a tenyészkutyáit. Hiszen nem az eleve beteg, megnyomorított kutyák előállítása a cél. (Viszont sajnos nem a felelős tenyésztők vannak többségben, így náluk is hatalmas rendet kéne tenni!)
Ellenben ahány hétköznapi kutyatartóról szereztem eddig tudomást, akik fajtatiszta (törzskönyvezett vagy anélküli) kutyájuktól kölyköket szerettek volna, egytől se hallottam azt, hogy pároztatás előtt a szülőket leszűrették az adott fajtára jellemző örökletes
betegségekre. Nyilván nem is tették meg.
(És egyáltalán, hogy jön valaki ahhoz, hogy papír nélküli, tenyésszemle nélküli ilyen-olyan fajtatiszta állatokat szaporítson? Ezt a feladatot szakemberekre kéne bízni!)
Ezek az emberek tehát mindezeknek a betegségeknek kiteszik az állatokat. Így mind a felelőtlen tenyésztő (=szaporító), mind a hétköznapi ember egyaránt felelőse a fajták egyre gyorsabb ütemű tönkremenésének.
(És azt se feledjük, hogy a fajtatiszta állat gyakrabban kerül szaporítókézre, ezáltal sokkal nagyobb a rizikófaktor eladásnál/örökbeadásnál.)
A macskáknál pedig különösen rossz a helyzet ezen a téren. Fajtatiszta állatoknál itt is jelen lehetnek örökletes betegségek, de ezenfelül a macskáknak több halálos, gyógyíthatatlan, vírusos, akár évekig lappangó betegsége van, amiket már az anyjuktól hozhatnak, tehát eleve fertőzötten, halálra ítélve, megpecsételt sorssal születhetnek. Ezek a betegségek igen gyakoriak, és rendkívül ocsmány lefolyásúak.
Itt elsősorban a FIP-et (fertőző hashártyagyulladás), a FeLV-et (leukózis (leukémia)), és a FIV-et (macska-aids (immunhiányos betegség)) kell megemlíteni.
A felelős tenyésztők kizárólag szűrt és negatív állatokkal tenyésztenek, hiszen csak így születhet FIP-től, FIV-től és FeLV-től biztosan mentes állat. (De ez még nem minden, arra is oda kell figyelni, hogy az állat élete során ne is találkozhasson velük. Célszerű csak szűrt és negatív állattal összeengedni, emellett pedig lehetőleg bent tartani, és ami ellen lehet, az ellen oltatni. Ezek közül a betegségek közül egyedül a leukozis ellen van biztonságos oltás (+a parvo, náthák, veszettség ellen). A FIP ellen bár van vakcina, egyrészt minimális védelmet ad, másrészt a megbízhatósága is vitatott egyelőre (még magát a FIP-et is kutatják), a FIV ellen pedig még nincs is oltás.)
És itt is megemlíteném, hogy nem találkoztam még soha olyan hétköznapi emberrel, aki macskáját pároztatni akarta, de előtte a szülőket leszűrette!
Csodálkozunk hát, hogy ennyire fertőzöttek a macskák, hogy folyamatosan temetnünk kell a pozitív, menthetetlen, egyébként élni akaró, kedves és szép állatokat..?
És csodálkozunk, hogy rengeteg az örökletes betegséggel született, eleve megnyomorított állat?
Miközben mind az örökletes, mind a vírusos eredetű betegségek kivédhetők lennének..?
A másik nagyon fontos tisztázandó dolog, a még mindig keringő iszonyatos TÉVHIT, miszerint a kutya akkor lesz boldog, ha szülhet, és erre szüksége van. Minden állatvédő és felelős állatorvos vért izzadva küzd azért, hogy ezt a tévhitet mindenkorra beszüntesse, azt a tévhitet, ami a leginkább felelőse a jelen mennyiségű kóbor állatnak.
Gondoljanak bele, mi lenne itt, ha minden szukát egyszer szülni hagynának! Nem 1,5 millió, hanem 100,5 millió kóbor, méltatlan életű állat lenne!
Ezzel ki is mondtam a választ, azt, hogy a kutyának semmi szüksége nincs arra, hogy szüljön, se lelki, se fizikai. Ez bizonyított.
Tudni kell azt is tehát, hogy a kutyának -az emberrel ellentétben-a gyermekvállalás egy ösztönös, és nempedig tudatos cselekedet. Ha lehetősége van rá, bepárzik, és teszik ezt azok a kutyák is, akik kóborként, csontsoványan tengődnek a nagyvilágban, és akiknek ez sokszor az életükbe kerülhet (no meg a kicsikébe). Ismétlem, ez náluk nem tudatos cselekedet, hanem ösztönös.
(A kutya számára egyébként rendkívül megterhelő a vemhesség, a szülés. Minden erejét oda kell adnia a kicsiknek, rengeteget kell törődnie velük, aztán, ha a kölykök már nagyobbak lesznek, húzzák-vonják az anyjukat, aki ekkor már igyekszik nevelni, rendreutasítani őket, mindeközben a háta közepére kívánja őket.)
Egy kis érdekesség: A farkasoknál pl. csak és kizárólag mindig a domináns szuka szül. Ezzel kerülik el a túlszaporodást és az ezzel járó élelemhiányt. A többi szuka csak álvemhes, így segítenek a kölykök felnevelésében. Az alacsony rendűnek van, hogy soha nem születik kölyke, vagy ha véletlen igen, azt a domináns megöli, így biztosítják a legjobb gének öröklődését, a gyengébb minőségűek olyanok mintha ivartalanok lennének. Ezt rontotta el alaposan az ember, így jöttek létre a különböző, "torz" fajták és a Föld megszámlálhatatlan kóbor kutyája, a farkasok pedig élnek szabadon és boldogan mivel maguk közt megszervezték az "ivartalanítást"!
Szemben a kutya egy háziasított faj, aki az emberre van utalva, és aki nem szaporodhat kénye-kedve szerint, mert annak irtózatos mennyiségű kóbor állat lenne a következménye, akik töredékének lehetne csak gazdája. Éppen ezért az ember feladata a szaporodásának szabályozása, ami az ivartalanítással lehetséges. Hiszen erkölcsi kötelességünk attól a pillanattól megfelelően, méltóképpen gondoskodnunk róluk, hogy háziasítottuk őket, magunkra utalttá tettük őket.
Tanulság gyanánt és óvaintésképpen leírom a mi saját elrettentő-történetünket.
Az én Zizi Kutyám 3 éves korában szült. Ekkor voltam 8-9 éves, és sajnos akkor még fogalmam nem volt azokról a dolgokról, amikről most már van.
Nem volt direkt bepároztatva. Egy tüzelése alkalmával, amikor édesapám kiengedte a kertbe egy pillanatra, beugrott a szögesdrótos kerítésen egy kóbor kan, s mire észrevette és kirohant, már megtörtént a baj. Sajnos, a szüleimnek akkor még fogalmuk nem volt arról, hogy a legfelelősségteljesebb cselekedet az lett volna, ha még időben ivartalaníttattják. És azt se tudták, hogy ha már kerekedik a kutya, akkor is gond nélkül ki lehet ivartalaníttattni (bár jobb a megelőzés, és akkor nem kell erre vetemedni).
Aztán egy reggel, mikor engedtük volna be a Zizit a kertből, éktelen kiskutyasírásra lettünk figyelmesek. A Zizi hivásunkra a pincéből szaladt fel, benne egy félig kilógó ordító kölyökkel. Még ezen az éjjel megszült, lent a pincében, az egyik kölyök elakadt, s azóta benne volt még félig. Csoda, hogy még életben voltak..Nem volt idő orvost hívni, a 2 kutya élete forgott kockán. Anyukám lélekjelenlétének köszönhetően ki lett szedve az utolsó baba is. Nem volt könnyű, fél órán át legalább kínlódtak hárman, és reménykedtünk.. Csodával határos módon a kicsi életben maradt. Majd a pincéből a sötétben tapogatózva még 2 kölyköt hoztunk fel. Hát, a mi kutyánk nemhogy boldog nem volt az anyaságtól, de kifejezetten zavarták a kölykök, rossz anya volt.
Mindeközben gőzerővel zajlott a gazdakeresés. De hát kinek kell 3, ráadásul keverék kiskutya? Senkinek. Illetve de, nagynehezen a szomszéd egyet elvállalt. A másik kettőt pedig édesapám végleg elaltattatta, -az egyébként egészséges, élni akaró kicsiket. Én választhattam ki azt az egyet, aki életben maradhat. Ez a kiskutya a szomszédunkba került, egy idős házaspárhoz, akik bár a maguk módján szerették, se nem oltatták, se nem féreghajtatták, tele volt férgekkel, mi vittük el orvoshoz. Többször meg is szökött, nem figyeltek oda rá kellőképpen, soha nem mozgatták (nem is ivartalaníttatták, a kan kutya pedig szökik, ha módja van rá és párzási időszak van, hiszen hajtják az ösztönei), csak úgy 'volt'.. Egyik alkalommal egy férfi, aki előtte még nálunk látta a kutyát, bedobta hozzánk a kerítésen, azt hitte, a miénk, az utcán találta. Éktelen üvöltés, vicsorgás csapta meg a fülünket. A Zizi -ismétlem-, annyira boldog volt attól, hogy anya lehetett, hogy a fia torkának
ment, és leszorítva a földön tartotta. Nem volt könnyű elmenteni tőle..Azóta a fiát, a Buksit se látom már. Az idős pár egyike meghalt, a másik elköltözött. Hogy a Buksival mi lett, azt senki se tudja.
Remélem, hogy ezt a történetet elolvasva más nem fog ugyanebbe a hibába esni...
Szidom azokat az állatorvosokat, akik annak idején nem világosítottak fel minket az ivartalanítás fontosságáról. Ezt a rémálmot el lehetett volna kerülni vele. Továbbá most nem lenne a 15 éves kutyámnak kezdődő emlődaganata. Ugyanis az ivartalanításnak egészségügyi előnyei is vannak. Minél korábban meg van műtve az állat, annál több egészségügyi (és egyéb) előnye van. Meg lehet előzni a sokszor halállal végződő méhgyulladást (aminek életmentő kezelése az azonnali ivartalanítás lehet), a petefészekcisztát, és minimalizálni lehet a főként időskorban ivaros szukákban oly gyakran kialakuló emlődaganat kialakulásának esélyét, továbbá a hüvelydaganatot, hormonális problémákat, stb.-t (kan kutyáknál is számtalan egészszégügyi és egyéb előnye van az ivartalanításnak!).
Az ivartalan kutya továbbá nem csavarog el (a tüzelő szuka is elszökik, ha lehetősége van rá, már több ivarzó kutyát találtam az utcán-egynek se lett meg a gazdája, mert chip se volt bennük-), sok ivarszervi megbetegedés kizárható lesz, ezáltal hosszabb életkorra számíthat, nem gyötrik az ösztönei (amiknek nem engedelmeskedhet), ezáltal boldog, kiegyensúlyozott, egészséges életre számíthat.
Ez egy rutinműtét, amitől -ha megbízható orvos végzi el- nem kell félni. Másnap még bágyadt a kutya az altató miatt, utána már általában úgy kell lefogni, hogy ne ugráljon a frissen műtött hasával. Nagyon hamar túlvannak rajta, nagyon hamar gyógyul a seb, 10 nap múlva pedig ki lehet szedni a varratokat.
Amire oda kell figyelni, az az, hogy az állatorvos szedje ki a méhet és a petefészkeket is. Az, ha csak elkötik, vagy a méhet benthagyják, súlyos következményekkel járhat, és egyben elképesztő orvosi műhiba, amit súlyosan büntetni is kéne!
Az ivartalanítást (és a chip-ezés!) olyannyira fontos, hogy egyenesen kötelezővé kéne tenni!
Az állatvédelem alapja az ivartalanítás. Az állatvédők azért küzdenek, hogy ezt minél többen megértsék. Elítélik a szaporítókat. Egyenesen büntetnék őket. Fentebb leírtam, miért. Leírtam, hogy csupán egy alommal mekkora problémát lehet okozni.
Ismerek egy elterjedt statisztikát, miszerint egy szaporodni hagyott nőstény állatnak élete során 420 ezer leszármazottja lesz. Ezek az állatok az utcán, menhelyeken, sintértelepeken élik le a rövid, beteg, eleve megpecsételt kínnal teli életüket. Ekkora az ára annak, ha akár csak az egyik kölykük "szaporodni hagyódik".
Iszonyatos, és erkölcsileg is megengedhetetlen, hogy az amúgyis borzalmas hazai állatvédelmi problémát akár egy általunk 'termelt' állattal súlyósbítsuk. Ha a lelkiismeretünk jól működik, akkor ezt nem hagyja! Szeressük annyira az állatokat, hogy jót téve a szuka kutyával, és a még meg nem született kölykökkel, ivartalaníttattjuk őt!
Ha pedig van kapacitásuk egy alomnyi kiskutyára, vagy egyszerűen csak szeretnének kiskutyázni, ne Önök állítsák elő őket, hanem hozzanak el egyet valamely menhelyről, sintértelepről, a teljes bizonytalanságból, bajból, akik valakinél szintén megszülettek..Keverékként, esélytelenként..
Rajtuk segítsenek. Az ismerősük/rokonuk pedig, aki kicsit szeretne befogadni, válasszon a számtalan könyörgő kedves-helyes-tüneményes gazdátlan, legtöbbször eleve halálraítélt kölyök közül. Menjenek el egy menhelyre. Nézzenek bele a kutyák szemébe.
Megkockáztatnák, hogy bármely utódja a kutyájuknak ide jusson..?
Azt kell végre megértenünk, hogy az állattartási kultúránk tragikus.
Hogy ezen változtatni is nehéz, mert az emberek sokszor megváltoztathatatlanok, és megjavíthatatlanok.
Hogy nincs annyi felelős gazda, ahány felelős gazdára váró állat.
Hogy a legtöbb emberből hiányzik a kellő tisztelet, felelősségtudat és emberség az állatok felé.
Hogy rengetegen csak, mint érzéketlen tárgy, tekintenek rájuk, akik felett az embernek hatalma lehet, akiken az ember uralkodhat, akikkel az ember kedvére azt tehet, amit akar.
Hogy büntetlenül meg lehet tenni bármi szörnyűséget velük.
Hogy az állatkínzókat és az állatokról nem megfelelően gondoskodókat nem veti meg/ki magából a társadalom, és azokat a törvény se bünteti.
Egyelőre itt tartunk, ez a szó szoros értelmében vett legzordabb valóság, a XXI. században.
Ameddig nem nő fel társadalmunk a felelős állattartás feladatához, addig egyetlen állatnak se szabadna megszületnie.
Se a hétköznapi ember állatának kölykeként, de itthon, Magyarországon -véleményem szerint- éppígy hivatásos, felelős tenyésztő állatának kölykeként se (érdemes ugyanis megnézni, hogy a keverék állatok mellett mennyi fajtatiszta, egykor tenyésztett állat vár gazdára, jobb sorsra) Azonban ezt az utóbbi esetben is kizárólag megfelelően szigorított szabályozások mellett volna szabad engedni -ami lássuk be, egy jódarabig még álom marad csupán. Ahogy rengeteg más is..
Előbb tegyünk rendet magunk után.
És nőjünk fel emberi mivoltunkhoz!
Kelemen Nikoletta Dóra /"mentholx"/
-a cikk terjeszthető-
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése