SZIVÁRVÁNYHÍD

Van egy hely a Mennyországon innen, amelyet Szivárványhídnak neveznek.
Ha egy állat meghal, aki nagyon közel áll valakinek a szívéhez, a halála után a Szivárványhídhoz megy. Ezen a helyen tágas rétek és lankás dombok várják kedves barátainkat, így ők itt vidáman tudnak futkározni, és játszani egymással. Mindig van számukra elegendő finom étel és víz, és mindig süt a nap, hogy ők minél boldogabban, és kellemesebben érezhessék magukat.
Akik betegek, vagy öregek voltak, itt visszanyerik egészségüket, fiatalos energiájukat. Akik balesetben sérültek meg, azoknak is begyógyulnak a sérüléseik, újra erősek lesznek - pontosan olyanok, amilyeneknek akkor látjuk őket, amikor álmainkban, emlékeinkben újra és újra előjönnek.
Az állatok itt vidámak és elégedettek, egyetlen apróságtól eltekintve: mindegyiküknek nagyon hiányzik egy számukra rendkívül fontos személy, az, akit magára hagytak otthonukban.
Boldogan játszva töltik az idejüket, míg el nem érkezik a nap, amikor egyikük váratlanul megtorpan, és a távolba mered. Izgalomtól csillogó szemmel, áthatóan fürkészi a messzeséget. A teste remeg a türelmetlenségtől. Hirtelen kiválik a többiek csoportjából, futni kezd, lábai egyre gyorsabban repítik testét a selymes, zöld fűszálak felett.
Téged vett észre, és az egymásra találás örömteli pillanatában mindketten tudjátok: soha többé nem fognak különválni az útjaitok. Csak úgy záporoznak arcodra kedvenced örömcsókjai; te pedig végre újra megsimogathatod imádott fejét, és újra belenézhetsz abba a hűséges szempárba, amelyet oly sokáig kellett nélkülöznöd, bár a szíved mélyén mindig veled maradt. Együtt mentek át a Szivárványhídon.
(Ismeretlen szerző műve)

Talán KisHerceg miatt, egész héten Bandita jár az eszemben.
Lassan két hónapja.
Akkor úgy gondoltam, egy csendes tavaszi reggelen szétszórom a hamvait a kertben. Szeretett ott lenni.
Nyílnak a tavaszi virágok. Nem tudom megtenni.