2009. június 16., kedd

Ilyenkor érzem azt, hogy minden ember vadállat.

Ez a bejegyzés a másol/beilleszt parancsokkal készült.
Az eset megtörtént. 2009-ben, Magyarországon, Tószegen.

"A tompa puffanásokat fájdalmas, velőtrázó nyüszítések, kutyavonítások követték. Egész lényemben átjárt a szörnyűség érzete: kirohantam az udvarra, ahonnan még erőteljesebben hallottam a hangokat, melyekről azonnal tudni lehetett, hogy a szomszédban egy kutyát próbálnak agyonverni. A bokroktól, lomboktól nem sokat láttam, csak annyit, hogy valaki a kutyaól felé ütő-kapáló mozdulatokat tesz, szó nélkül, és minden ilyen mozdulatot puffanás és a fájdalom hangjai követnek. Ordítani kezdtem: „Mi történik itt? Veritek a kutyát? Azonnal hagyjátok abba, rendőrt hívok!” Semmi változás. Nem tudtam, mitévő legyek. Nem akartam elhinni, hogy a több mint hetven éves szomszédom, akivel az elmúlt másfél évtizedben jó szomszédi kapcsolatban éltünk, ilyesmire vetemedik. Mégis tudtam, hogy itt nagy baj van, nem tévedek, ez az, aminek hallatszik.

A Golden retriver neve Szuzi; sok éve lakik a szomszédban, egy rendkívül békés, nyugodt nőstény kutya, de csak tavaly fialt először. Egy kölyköt megtartottak, ettől kezdve csak vele foglalkoztak, Szuzit pedig mellőzték, és minden jel arra utalt, hogy szeretnének tőle megszabadulni. Ezt a kutya észre is vette, s kezdett elszökdösni otthonról. Persze a környék nem minden lakójának tetszett, hogy csavarog, többek között egy másik szomszédnak sem, aki úgy próbálta megoldani a dolgot, hogy meglőtte az állatot. Ez csak jó sokára derült ki, amikor Szuzi már magától kezdett lábadozni. Barátnőmmel, aki szintén a szomszédságban lakik, észre vettük, hogy valami nincs rendben. Ő elkezdett érdeklődni a kutya iránt, a gazdái azt mondták, nem tudják, hol van, mi van vele, de hamarosan kiderült, hogy a saját kertjük egy zugában húzta meg magát a meglövése után, és ott agonizált étlen-szomjan. Amikor erről a barátnőm tudomást szerzett, azonnal a gondjaiba vette Szuzit, de lévén, hogy már van három kutyája, nem vette magához, hanem ott ápolta, ahol a kutya él. Nekünk szintén van kutyánk, és sok macskánk, nem is gondoltunk arra, hogy elkérjük a szomszéd kutyáját. A szomszédok megengedték és elfogadták a segítséget. Ahogy Szuzi felépült, minden lehetőséget megragadott arra, hogy kiszökjön abból a házból, ahol kegyvesztett lett, ahová kiskutyaként, mint kedvenc, áhított fajtát az akkor kb. 10-12 éves gyereknek meghozták, és ahol már csak a másik kutyát szeretik. Barátnőm ekkor úgy döntött, felajánlja a szomszédnak, hogy eteti-itatja a kutyát, és hogy ne szökjön el tőlük folyton, segít rendbe tenni egy ólat, ahová bekötik. Így is lett, ő etette Szuzit, minden nap látogatta.

2009. június 9-én estefelé, negyed hat tájban azután megkezdődött. Ezeket a hangokat nyilván sosem fogom elfelejteni. Teljesen tanácstalan voltam, először a barátnőmet hívtam, úgy éreztem, ez az ügy őt személyesen is érinti, hiszen Szuzi az ő védence. Jött is, amilyen hamar csak tudott. Addigra a szomszédban már síri csönd volt, sem kutya, sem ember nem hallatszott. Barátnőm benyitott a kapun, a szomszéd kijött. Azt mondta, nem kell már Szuzinak ételt hozni, mert nincs itt. Elvitette a fiával oda, ahonnan hozták. Letagadta tettét, s amikor a barátnőm azt mondta, hallottuk az ütlegelést és a vonítást, azt mondta, rosszul hallottuk. Nem engedte be a barátnőmet az udvarra, bement és bezárkózott. Mi nem hagytuk annyiban, próbáltuk elérni a fiát, aki nem itt lakik; ő nem hitte el, amit mondtunk, azt írta vissza Interneten, hogy az apja sosem ütne agyon egy kutyát. A feleségét is hívtuk, azt mondta, ő nem tud semmit, az unoka pedig, akit ők nevelnek, állítólag akkor még iskolában volt. Már több szomszéd is összejött, és azon tanakodtunk, mit tegyünk, hiszen kiderült, hogy Szuzi vemhes volt. Próbáltunk elérni telefonon menhelyet, tudakozódni, de az Inteneten talált számokon senki sem jelentkezett. Ismerős rendőrt kérdeztünk arról, mit tegyünk, hiszen akár hogyan gondolkozunk, a lelkiismeretünk nem tud megnyugodni. A rendőrismerős felvilágosított a teendőkről, a lehetséges következményekről. Valójában azért nem jelentettük még fel, mert idős ember, pace maker-rel, és féltünk, hogy ha baja lesz, annak mi leszünk a közvetett okai. Úgy döntöttünk, még egyszer körbejárjuk a telket, hogy megbizonyosodjunk arról, mi is történt. 5-6-an fogtunk össze, és addig járkáltunk a kertje körül, míg egyszer csak egyikünk a már nem működő emésztőgödör felől nyüszítést hallott. Ekkor döntöttünk. Felhívtuk a rendőrséget, és megtettük a feljelentést. Az eset Tószegen történt, mintegy 15 km-re Szolnoktól. Negyed óra múlva megérkezett a rendőr, aki nem várt arra, hogy járőrkocsija legyen, saját autóval, saját költségén jött ki. Hamarosan mindenre fény derült: először kemény tagadás, majd beismerés, miszerint a szomszéd először desztillált vízben oldott altatóval vagy nyugtatóval próbálta megölni a kutyát, de mivel ez nem vezetett eredményhez, fogott egy gyalogsági ásót, és azzal ütötte agyon. Csakhogy mégsem ütötte agyon, de hogy tudta-e ezt, nem tudjuk. Minden esetre az emésztőben, lent a mélyben, ott volt Szuzi a közben világra hozott kilenc kölyökkel! A fiatal és rendkívül lelkiismeretes rendőr számos intézkedést tett, majd hamarosan két nyomozó is megérkezett, akik ugyan olyan lelkiismeretesen tették a dolgukat, nem titkolva érzelmeiket. Azonban mindez még nem elég, nekik sem sikerült az közben éjszakává hanyatló estén egyetlen állatvédőt, egyetlen állatorvost sem megnyerni a mentésre. Még nem tudom, hogy azért-e, mert senki sem vette fel a telefont, vagy azért, mert nem vállalták. De ki fogom deríteni. Végül a mi rendőrünk a helyi állatorvost keltette fel személyesen, aki nem tétovázott, jött, és velünk összefogva megkezdődött a mentőakció. Az állatorvos lement a mély gödörbe, létrát, hevedert, lepedőket, törölközőket, lámpákat hoztunk. Először a kilenc kölyköt emelték ki, majd a doki nyugtatót adott az erősen sérült anyának, és óvatosan ő is a felszínre került. A fején az ásótól csúnya seb, mozdulni nemigen tud. Még nem lehetett tudni, nincs-e belső vérzése. Az orvos ellátta, egyelőre várnunk kell. Hazavittük hozzánk a tíz kutyát, rögtönzött helyet készítettünk a számukra, vizet, ételt készítettünk oda nekik. A mentőakció kb. éjjel fél egykor ért véget. A kutya legalább 7 órát szenvedett félig agyonverten az emésztőgödör mélyén.

Amikor soraimat írom, másnap délelőtt van. Szuzi és a kölykei megélték a reggelt, de az anyakutya még nem tud mozogni. Nyalogatja a kölykeit: csodálatos. Lehet, hogy anyai ösztönei mentették meg a haláltól. A szomszédot elvitte a rendőrség. Nem tudjuk, mi lesz vele, éjszaka kettő után vissza is hozták. Nem az volt a célunk, hogy neki baja legyen, hanem hogy megmentsük a kutyákat. A két helyszínelő rendőr is azt mondta, ezekből a kiskutyákból vinni fognak.

Talán sikerül.

21. század, állítólagos civilizáció, állatvédelmi törvény, emberség.

Vígh Erika"

13 megjegyzés:

Ledorka írta...

:'((( Padlón vagyok.

szuszmok írta...

Csak azt tenném minden állatkínzóval, amit az ő saját gonosz lelke kitalált egy védtelen állattal szemben. Csak annyit, nem többet. Aljasok és gonoszak ez emberek.

mmama írta...

Most nincs sok időm, de Téged olvaslak, most sírva .
Nekem is van ha nem ennyire durva
" élményem ", szándékozom is kitenni a hordómra.
Örülök, és drukkolok a kutyusoknak.
Köszönet a közreműködőknek.
A gazdának hmmm.. inkább nem írom ide....

Szilágyi Nóra írta...

Szuszmók, igazad van, de. Nem az "emberek" aljasok, hanem vannak aljas emberek, akik a világ legszörnyűbb tetteire képesek, igen. De ugyanakkor szerencsére a törénetből egy összefogás is kiolvasható, hogy voltak, akik mindent megtettek szerencsétlen kutyákért, akik talán nekik köszönhetően életben maradnak, és megvan az esélyük egy jobb életre. Én inkább úgy mondanám, hogy az "ember" sokféle, végletes, van, aki feldolgozhatatlanul ocsmány dolgokat művel, ugyanakkor olyan is van, aki az életét teszi fel egy-egy jó ügy érdekében. Szóval igen, aki ilyen szörnyűséget művel, igazságos lenne, ha visszakapná. De legyen ugyanez igaz a jót cselekvőkre is, ők kapjanak sok-sok jót az élettől!
Ody

Lvica írta...

Uramisten... Döbbenet, hogy mit kell szenvedni ártatlanoknak... Gazdája kezétől, vemhesen... El nem tudom képzelni, mit élhetett át, amikor az próbálta megölni, akit szeretett. Kicsi angyal, remélem, túléli. Nagyon szorítok.

Nyafkamacska írta...

Hogy ilyesmi megtötént az szörnyű. De a legborzalmasabb, hogy a nyilvánosságra került esetek csak a jéghegy csúcsa :-(

Azért, ha lassan is, de történik előrelépés. És vannak jó emberek is. Róluk is keveset tudunk.

Erika írta...

Nem is tudok mit írni... elképesztő kegyetlenség! Vajon ugyanígy ütnék agyon embertársaikat is? Valószínű...

Nyafkamacska írta...

Kiseri!
Az ilyenek csak a náluk gyengébbel szemben erősek. Bebizonyították, hogy az állatkínzók jelentős rész a családjával is agresszív. Veri a gyerekét, feleségét. Egy olyannal szemben viszont, aki képes megvédeni magát csak sunyít.

Nóra írta...

Ez borzasztó!
Szomorú, hogy vannak ilyen üres, lélek nélküli emberi lények.
mélységesen megvetem őket..

Juhizs írta...

Ez rettenetes.
Az az ember - függetlenül, hogy mivel és hogyan működik a szíve - nem érdemli meg az ember nevet.
Tudom, gonoszul hangzik, de nem sajnálnám, ha történne vele valami.

Aranyalma írta...

Mélységesen megrázott... miután elolvastam, zuhogó esőben esőkabát nélkül dühödten levittem a szemetet. Hirtelen nem tudtam mit csinálni, hogy levezetni a dühömet. Ahogy ismerem magam, sokára fogok lecsillapodni.
Annak viszont borzasztóan örülök, hogy voltatok annyira kitartóak, hogy nem adtátok fel a keresést. Elismerés kellene nyilvánosan is, bár szinte érzem, hogy most hevesen tiltakoznátok ez ellen, és tudom is, hogy nem ezért tettétek.
A figyelmet viszont minden lehetséges eszközzel fel kellene hívni az ilyen és az ehhez hasonló esetekre.
Egyébként hogy vannak a kutyusok? Egészségesek? És Szuzi?

Aranyalma írta...

(Most olvastam el figyelmesebben - az első felindulás után -, hogy semmi személyes tapasztalat nem volt. Az eset szempontjából ez mindegy, de a kutyákról ezek szerint nem tudsz bővebbet.)

Nyafkamacska írta...

Aranyalma:
A sajtóból tudok valamennyit a sorsukról. A kicsik is és a mama is jól vannak, egészségesek. A legtöbb kicsire jelentkezett gazdi. Amint nem szopnak, az ottani állatmenhely befogadja őket és gondoskodik róluk. Addig a szomszéd hölgynél vannak. A k.... gazdájuk ellen a rendőrség nyomoz. Elég nagy port vert fel az ügy. Nem hagyjuk elsumákolni.